Amanda Lear azzal vádolja Miley-t, hogy róla koppintotta az egyik új dalát

A 70-es évek ikonja egyenesen copycatnek nevezte az énekesnőt.

Még egy hete sincs, hogy megjelent Miley legújabb albuma, a Bass Persuades, de máris másolással vádolják az énekesnőt – ráadásul nem is akárki. A 70-es évek diszkókorszakának egyik legnagyobb ikonja, Amanda Lear érzi úgy, hogy a sztár az ő egyik slágerét, a The Sphinx-t használta fel engedély nélkül az egyik új dalához, a REDLIGHTS-hoz.

A francia énekesnő az Instagram oldalán akadt ki Miley-ra.

Reklám 1

Köszi, Miley, hogy lemásoltad a dalomat, a The Sphinx-t. Nagyon megtisztelő #copycat

– írta.

Amanda Lear The Sphinx című dala 1978-ban jelent meg, és a harmadik, Never Trust a Pretty Face című albumán kapott helyet. Bár a megjelenésekor nem aratott óriási sikert, a mai napig az énekesnő egyik legnagyobb slágerének számít, ő maga pedig elmondása szerint úgy gondol rá, mint a legjobb szerzeményére, amit valaha is írt.

A posztja alatt egyesek egyetértettek vele:

Bárcsak Miley rajongói úgy tudnák támogatni őt, hogy közben nem tiszteletlenek az eredeti előadóval, Amandával, illetve az eredeti, legendás művével szemben. Az eredetiből átvett elemek egyértelműen felismerhetőek, ezt nem lehet letagadni. Mindenki hallhatja, akinek van esze és füle.

Tudjuk, ki a nyertes: Amanda Lear.

Ugyanazok az akkordok! Ugyanaz a dallam! Igen, ez le lett másolva!

Nincs nagyobb hízelgés annál, mint amikor leutánoznak.

Amikor először hallottam a REDLIGHTS-t, körülbelül 30 percig próbáltam rájönni, honnan ismerős, aztán egyszer csak beugrott: Amanda Lear The Sphinx.

Amanda Lear azzal vádolja Miley-t, hogy róla koppintotta az egyik új dalát.

Mások szerint azonban koppintásról szó sincs:

Milyen koppintásról beszélsz?

Egyáltalán nem hallom a hasonlóságot.

Menj inkább aludni, nagyi.

Szeretnéd, mi?

Még csak nem is hasonlítanak egymásra… Ezzel próbálod felhívni magadra a figyelmet?

Miley egyelőre nem reagált a vádakra.