Maximum egy-egy fellépésre számíthatunk tőle, de világkörüli turnéra nem.
Tavaly nyáron derült égből villámcsapásként dobta piacra Justin Bieber a SWAG című albumát, majd ősszel a folytatás is megérkezett SWAG II címmel. A rajongók pedig most azt hitték, újabb meglepetéssel készült nekik a kedvencük, és négy év után ismét a nyakába veszi a világot. Sajnos azonban a fanoknak csalódniuk kell. A TMZ-nek ugyanis megerősítette egy, az énekeshez közel álló forrás, hogy a sztárnak esze ágában sincs turnéra menni.
A pletykák onnan indultak, hogy Justin hivatalos honlapján a napokban megjelent egy “turné” fül, persze dátumok nélkül. Ebből jogosan következtethetnénk arra, hogy hamarosan bejelent egy koncertsorozatot, viszont a bennfentes szerint erről sajnos szó sincs. De azért nincs veszve minden remény.
A forrás elárulta, hogy Justin szeret a színpadon lenni, így egy-egy fellépésre a jövőben is számíthatunk tőle, de egy kimerítő és fizikailag, illetve mentálisan is megterhelő turnét jelenleg nem vállalna el.

Nagyjából ugyanezt egyébként maga az énekes is elmondta még tavaly, egy livestreamben. Úgy fogalmazott, minden egyes turnéjának úgy indul neki, hogy imádja, de sajnos a kezdeti lelkesedés hamar elmúlik.
Korábban nagyon sokat turnéztam, de az életem mostani szakaszában már egy turné gondolata is kimerít. Mindig úgy indul, hogy imádom az egészet, de aztán hamar eljön a pillanat, amikor teljesen kiégek benne
– árulta el.
Viszont egy-egy városba, egy-egy koncert erejéig saját bevallása szerint is szívesen ellátogatna.
Ezen a ponton inkább csak egy-egy fellépést szeretnék, amikor csak kiválasztok egy várost, és ott adok pár koncertet, de nem kötelezem el magam egy teljes, kétéves turnéra
– tette hozzá.

Az énekes utoljára 2022-ben vette a nyakába a világot a Justice című albumával. Akkor a turné egyik utolsó megtartott dátumaként a Szigeten is fellépett, de nem sokra rá az egész koncertsorozatot lemondta – köztük a következő évre tervezett, budapesti arénás koncertjét is. Idén tavasszal a Coachella színpadán tért vissza, ahol, ahogy várható volt, hatalmas sikert aratott.



