Az alkotás több mint egy évtizede készülőben van.
Több mint egy évtizede jelentették be, hogy jön az új élőszereplős Szezám utca film, azonban az alkotás a mai napig nem készült el. Most viszont felcsillanhat az ikonikus bábfilmsorozat rajongóinak a szeme, ugyanis hosszú évek után végre előremozdult a projekt. Több filmstúdió is versenybe szállt érte, de végül a Netflixnél kötött ki, és remélhetőleg az új fejlemények fényében már nem kell sokat várnunk arra, hogy nézhessük a streaming platformon.
Először 2012-ben érkezett a hír, miszerint az 1999-es Elmo nagy kalandja után újabb élőszereplős film készül a sorozatból. A projekt először a 20th Century Fox kezében volt, majd több átíráson és átdolgozáson is átesett, mielőtt a Warner Bros.-hoz került volna. Ezen a ponton úgy volt, hogy 2021-ben végre megjelenik, azonban a munkálatok kezdete folyamatosan tolódott, a világjárvány pedig végleg keresztbehúzta a stúdió terveit.
Éveken keresztül alig lehetett hallani az alkotásról, mígnem most kiderült, hogy a Netflix fogja elkészíteni, akik a hírek szerint egy éven át versengtek a Universallal a jogokért. Nem olyan meglepő, hogy végül a streaming platform kerekedett felül, hiszen tavaly óta a sorozatot is náluk nézhetjük.

Bár ezek kedvező hírek a film számára, túl sok mindent a mai napig nem tudunk róla. Nem hullott le még a lepel például a címéről, a szereplőgárdáról, a történetről, és a premier tervezett dátumáról sem. Annyi viszont már biztos, hogy a Rideback nevű produkciós cég fog dolgozni rajta, akik az élőszereplős Lilo és Stitch, illetve az Aladdin filmeken is munkálkodtak.
A Szezám utca 1969-ben indult hódító útjára, így immár lassan 60 éve csal mosolyt a kicsik és nagyok arcára egyaránt. Ez idő alatt az ikonikus szereplői, így például Bert és Ernie, Nagy madár, Elmo, Grover, Süti szörny, Abby a tündér, vagy éppen Zoe igazi kultikus arcokká váltak, amint együtt oldják meg a hétköznapi problémáikat, természetesen jó adag humorral megspékelve.
Időnként népszerű sztárok is feltűnnek a sorozatban, mint például Beyoncé, Billie Eilish, Hugh Jackman, Hailee Steinfeld, Anne Hathaway, vagy éppen Ryan Gosling.



