A crossover, amiről pontosan tudtuk, hogy szükségünk van rá.
Az elmúlt időszakban szó szerint az egész világot letarolta az Off-Campus, ami olyan sikersorozatokat utasított maga mögé a Prime Video-n, mint A nyár, amikor megszépültem, vagy éppen A fiúk. A bestseller könyveken alapuló, szexi hokis alkotás híre Harry Styles-hoz is eljutott, mi több, a napokban az amszterdami koncertjén beszélt róla a színpadon.
Az énekes két dal között éppen két rajongóval cseverészett a szerelmi életükről, amikor is az egyik fan szóba hozta a szériát, és az egyik főszereplőjét, Garrettet (Belmont Cameli). A sztár először úgy tett, mintha fogalma sem lenne, miről van szó, de hamar kiderült, hogy ez abszolút nem így van.
Van még egy ember, akit… Oké. Jared? Garrett? Az Off-Campusból? Az egy sorozat. Oké, úgy érzem, mintha kissé eltértünk volna a témától
– mondta, miközben a közönség hallhatóan igencsak megörült.
@sici.lately Harry Styles talking Off-Campus #harrystyles #offcampus #garrett ♬ origineel geluid – SICI
A beszélgetés itt nem állt meg, és az előadó maradt a témánál. Elárulta ugyanis, hogy pontosan tudja, mi az az Off-Campus, mi több, a dobosa, Pauli Lovejoy hatalmas rajongója a sorozatnak.
Oké, szóval Off-Campus. Más is szereti itt az Off-Campust? Na, akkor elárulok nektek egy titkot. Pauli Lovejoy hatalmas, óriási Off-Campus rajongó. Hát persze, hogy tudtam mi az! Folyton azt nézni, egyszerűen nem bírom elrángatni mellőle
– árulta el.

A sorozat szereplői reagáltak
Abszolút nem meglepő, hogy a beszélgetésről készült videók azonnal virálisak lettek és bejárták az egész internetet, hiszen ez az a crossover, amiről pontosan tudtuk, hogy szükségünk van rá. A felvételek még a sorozat szerelőihez is eljutottak, akik a közösségi oldalaikon reagáltak rájuk.
A Hannah karakterét alakító Ella Bright azt írta rá az Instagram történetében, hogy:
Zseniális.
Míg a Garrettet megformáló Belmont Cameli úgy fogalmazott:
Harry Styles fején találta a szöget.


Jó hír egyébként az alkotás rajongóinak, hogy már biztosan érkezik a második évad, melynek a munkálatai jelenleg is zajlanak Kanadában. A forgatás szeptemberig tart majd, és bár a premier dátumáról egyelőre nem hullott le a lepel, valószínűleg jövő év közepe tájékán nézhetjük az új epizódokat.
Ami Harry-t illeti, június 5-én ért véget a Together, Together turnéjának az amszterdami szakasza, és egy rövid pihenő után Londonban csíphetik el a fanok június 12-től július 4-ig.



