Két hét, és elstartol a sikersorozat várva várt folytatása.
Már több mint négy éve várunk az Eufória harmadik évadára, a várakozás pedig hamarosan véget ér. Két hét múlva jön ugyanis a folytatás, aminek januárban futott be az első hosszú előzetese. Már abból is elég sok mindent tudhattunk meg a történetről, most pedig kaptunk egy újabb, még hosszabb előzetest, ami még többet árul el a széria következő felvonásáról.
A majdnem 3 perces videóból még világosabbá válik, hogy Rue (Zendaya) nagyobb pácban van, mint valaha, kapunk egy kis ízelítőt Cassie (Sydney Sweeney) és Nate (Jacob Elordi) esküvőjéből, és kiderül, hogy Cassie és Maddy (Alexa Demie) kibékültek az ominózus veszekedésük óta. Emellett feltűnik benne még Jules (Hunter Schafer), Lexi (Maude Apatow), és Eric Dane karaktere, Cal is – az utóbbi színész februárban hunyt el, így az Eufória az egyik utolsó alkotás, amiben szerepelt.
Az új részek egy 5 éves időugrással indulnak, mely nagyjából a második évad óta a valóságban is eltelt időt tükrözi, a történetben pedig kulcsszerepet játszik az, hogy a karakterek szembenézzenek a döntéseik következményeivel. Rue-val Mexikóban vesszük fel a fonalat, de hiába menekült egy új országba, még mindig tartozik Laurie-nak, és még mindig küzd a függőségével. Cassie OnlyFans-ezni kezd, amitől a leendő férje, Nate nincsen elájulva, Jules pedig egy művészsuliban kötött ki.

Maddy Hollywoodba költözött, és egy menedzserügynökségnél dolgozik, de azért vannak mellette egyéb pénzkeresési lehetőségei is, a szereplőgárdához újonnan csatlakozott Sharon Stone pedig egy showrunnert alakít, akinek Lexi lesz az asszisztense. A már jól ismert színészekhez több mint egy tucat új arc csatlakozott az új epizódokban, például olyan sztárok, mint Natasha Lyonne, Trisha Paytas, Rosalía, Marshawn Lynch, vagy éppen Eli Roth.
A harmadik évad az előzőekhez hasonlóan 8 epizódból fog állni, és Magyarországon április 13-án startol el az HBO Maxon.



