Ava Max One Night című dala az egyik legnépszerűbb dal volt tavaly a Rádió 1-en.
Tavaly novemberben cikkeztünk arról és hoztunk le egy hosszabb irományt arról, hogy Magyarországon annyira népszerű Ava Max, hogy egy kiadatlan és valójában csak kiszivárgott dala, a One Night karrierjének egyik legnagyobb rádiós slágere nálunk. A hír akkor nem csak a hazai, de a nemzetközi rajongókat is sokkolta. Most, pedig eljutott ez az énekesnőhöz is.

Max az éjszaka folyamán TikTokon jelentkezett be és beszélgetett rajongóival, melyben többek között elmondta, hogy legutóbbi, Don’t Click Play c. lemezét csak azért adták ki, hogy teljesítse szerződését és el tudja engedni kiadóját, de arról is mesélt, hogy jelenleg új zenén dolgozik, amit a néhány nyári fellépésén hallani fogunk. Majd szóba került a One Night.
Ava úgy fogalmazott, hogy amúgy nagyon szereti ezt a dalt és az egyik kedvence. Elárulta, hogy eredetileg a Diamonds & Dancefloors-ra vette fel, de végül annak a dallistáján nem kapott helyet.
Valahogy a One Night kiszivárgott és Magyarországon a slágerlistákra is felkerült. A Diamonds & Dancefloors c. lemezemen lett volna, de végül mégsem. Aztán most sláger lett a kiszivárgott verziója Európában, ami őrület. Az egyik kedvenc dalom amúgy, de legalább megszereztétek, kiszivárogtattátok srácok! Fogalmam sincs, hogy tudják ezeket a dalokat megtalálni.
Ava Max talking about One Night becoming a hit in Hungary.pic.twitter.com/IjLf6wipBL
— Info Ava Max (@InfoAvaMax) March 18, 2026
Az érdekes keletű dal egyébként a mai napig hallható a magyar rádiókban.



