Új albumának címadó dalában beszél Lady Gagáról és arról is, hogy tényleg túl sok dalt dolgozik-e át.
2023-ban hallottunk utoljára Ava Max-ről, aki akkor Diamonds & Dancefloors c. lemezével aratott nagy sikert az európai kontinensen. A Sweet but Psycho slágergyárosa most Don’t Click Play c. lemezével próbálja felforgatni az állóvizet. Sikeresen.
Az elmúlt napokban azért került a címlapokra a művésznő, mert több, mint egy hónapja semmit sem hallottunk róla. A rajongók azt hitték, hogy ez a lemeze is -az énekesnő híres arról, hogy lemezeinek megjelenését eltoltja, előző két korongja sem úszta meg ezt-, de az augusztus 22. csak közeledett és közeledett, majd mire már több országban, például Ausztráliában, vagy Új-Zélandon már megjelent a lemez, Max megtörte a csendet. Instagram fiókján annyit írt, hogy:
Idejében mindent el fogok mondani. De most még: Don’t Click Play
Igaz, az ellentmondásos címmel kapcsolatban, mi mindenképp azt mondjuk, hogy nyomjunk nyugodtan rá a lejátszás gombra, ugyanis Ava eddigi leginkább felszabadult és sokféle arcát megmutató szerzeményről beszélünk. Valahol érthető, hogyha valaki azzal kritizálja, hogy nem egy kohezív albumot kaptunk, mint az előző kettő, de egy exkluzív interjúban a Rolling Stone magazinnal, maga Max is elmondta, hogy az volt a célja, hogy megmutassa, mennyire sokoldalú.

Lady Gagához hasonlítások
A Don’t Click Play egyből a címadó dallal kezd, mely leginkább Max My Oh My c. dalával van egy világban – az biztos, hogy brutálisan erős felvezetése a korongnak. Az elmúlt években többen kritizálták a művésznőt, hogy nincs egy személy, vagy egy karakter a dalai mögött, csupán a hang és ennyi. A dalban többet tudunk meg róla valóban, mint az előző lemezein összesen, többek között beszél arról, hogy sokat kritizálják régi dalok átdolgozása miatt, és azt is megemlíti, hogy Lady Gagához hasonlítják.
On X, that’s a real hot topic of conversation
– énekli a dalban
She’s a sample, singing, Gaga imitation
But can’t Kings & Queens look good with Poker Faces?
But I’m loving myself, even if you hate it
A feszültséget a saját Kings & Queens c. dalával és a Gaga Poker Face c. dalának összemosásával oldja fel. A How Can I Dance folytatja, amit a nyitószám megindított, a korábban kislemezes Lovin’ Myself pedig felteszi a habra a cseresznyét az önszeretetet hirdető himnuszok között.
Érdekesség, hogy a nekünk adott interjúban is beszélt a Lady Gagával való hasonlításokról.
A kommentek az egész történéssel kapcsolatban egyszerűen őrültek. És úgy érzem, ez folyamatos, és ezért akartam beletenni a Don’t Click Play címadó dalba. Számomra eléggé fontos, hogy benne legyen. Soha nem szólok le senkit a zenémben ilyesmi miatt. Ez egy erősítő dolog, hogy két rajongótábort összehozzak.
Robog tovább a Wet, Hot American Dream, ami egy marha jó választás lett volna, hogyha nem a jelenlegi politikai klímában lenne a világ, illetve valami mégis hiányzott belőle, hogy egy igazi „americana” pillanata legyen Avanak – úgy látszik, az az öntudat, ami bejött Benson Boonenak, az nem jött be Maxnek.
A Know Somebody valószínűleg karrierjének egyik leglassabb ballada-beütésű dala a Heaven & Hell-en megtalálható Naked mellett, amit a hasonló beütésű Lost Your Faith követ. A korábban már emlegetett interjúban Max elárulta, hogy ez az egész szünet és eltűnés arra volt jó, hogy rájöjjön, fogalma sincs ki ő.
Úgy értem, Ava Max minden idők legrosszabbul menedzselt popcsillaga. Pont így érződik
– nyilatkozta saját magáról.
A korongot egyébként a két legerősebb dal zárja, a World’s Smallest Violin például tökéletesen bemutatja, hogy Max az európai nyárra született és itt és ebből kéne a legnagyobbat kaszálnia. Nem kérdés, hogyha nem fókuszálna ennyire az amerikai piacra, hanem hagyná, hogy ahol magától is felkapottak a dalai, még nagyobbat robbanjon, mindenki róla beszélne. Nézzük csak meg Jennifer Lopez példáját, aki saját hazájában nem tudott elmenni turnézni, Európában, köztük Magyarországon is teltházas arénás, van ahol teltházas stadionos koncerteket adott.



