Zara Larsson lépett volna Camila Cabello helyére a Fifth Harmonyban?

Zara Larsson állítása szerint sosem bírná, hogy ne ő legyen a középpontban, így sose lenne lánybanda tagja.

Zara Larssonnak elege van a Khia Asylumból, így most teljesen más vizekre evezett vele egy újságíró, aki arról kérdezte, hogy igazak-e a pletykák, hogy egy arról szóltak évekkel ezelőtt tárgyalások, hogy ő fog Camila Cabello helyére lépni a Fifth Harmony nevű, egyébként ikonikus lánybandában.

Zara Larsson és a Fifth Harmony
Zara Larsson és a Fifth Harmony

Larsson a 2025/26-os év brat summerjét éli át épp a Midnight Sun című dalával és turnéjával, hamarosan pedig újra Magyarországon is átélhetjük koncertjét, ugyanis a Sziget Fesztiválon közvetlenül Sombr előtt lép majd színpadra. A svéd szupersztár amúgy szinte minden korszakából sikeresen kitermelt legalább egy slágert, így a „Khia Asylumban ragadt” jelző nem igazán állja meg a helyét szerintünk és, ahogy kiderült az interjúból, szerinte sem.

Reklám 1

2012-t írunk, amikor megalakult a Fifth Harmony az X-Factor USA második évadában, majd pedig a világ egyik legmenőbb lánycsapata lett és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Worth It vagy a BO$$. 2016-ban, 10 évvel ezelőtt Cabello kiszált a bandából, hogy szólóban folytassa (és ma már tudjuk, hogy be is jött neki), majd a lányok négyesben folytatták, egészen 2018-ig.

Tomás Mier a Spotify Live Room felvétele során ülhetett le beszélgetni a szupersztárral, akit megkérdezett arról, hogy igazak-e a pletykák és tényleg megkörnyékezték a kiadótól, hogy ugorjon be Camila helyére, hogy ne maradjon frontember nélkül a csapat. Zara úgy fogalmazott, hogy:

Nem, én nem játszok bandákban. Sosem csatlakoznék egy bandához.

A beszélgetésből kiderült, hogy egyébként Larsson nagyon szereti és támogatja is a most feltörekvő lánybandákat (illetve a lánybandákat általánosságban is). Arra is kitért, hogy egyszerűen úgy érzi, hogy nem tudná elviselni, hogy nem ő énekli az egész dalt.

Zara 2014-ben egyébként „dolgozott” a Fifth Harmony-val, ugyanis ő és a lányok nyitották Cher Lloydnak az I Wish Tour nevű turnéját.