Elmondása szerint tök sima lett tőle a szerszáma.
Érdekes kezelésen esett át a Neflixes Ellenállhatatlan kísértés sztárja. Harry Jowsey, aki a streaming platform társkereső realityjének első évadában tűnt fel, egy igencsak érzékeny szervét botoxoltatta, miután egy barátjától hallotta, hogy létezik ilyen. Ha esetleg ennyiből nem jöttél volna rá, pontosan miről van szó: igen, a 28 éves ausztrál celeb a péniszébe injekcióztatott botoxot.
Harry, akit egyébként tavaly év elején Lucy Hale-hez fűztek romantikus szálak, a Boyfriend Material podcast vendége volt, és itt mesélt a beavatkozásról. Elmondása szerint egy egész ampullányi anyagot kapott a nemi szervébe, ami utána nagyon sima lett.
Az egyik barátom ajánlotta, mert ő is csináltatott ilyet. Ő őssejteket, botoxot meg kalciumot kapott bele. Azt mondta, ellazítja az izmot benne. Most tök sima, ami azért elég jó
– mesélte.

Ha pedig ez nem lenne elég, volt még hova ragozni a témát. A realitysztár elárulta, hogy az emberek a herezacskójukba is kaphatnak botoxot, ezáltal pedig eltűnnek róla a ráncok. Hát, most már ezt is tudjuk!
Ezt azonban már ő sem vállalta be.
Én nem csináltatok semmit a golyóimmal. A golyóim, köszönik szépen, jól vannak úgy, ahogy vannak
– szögezte le.
Harry egyébként a valóságshow-karrierje után tavaly mutatkozott be színészként is a Netflixes Egy másik Párizs című sorozatban, de nem marad sokáig távol a reality-k világától. Idén nyáron jön ugyanis szintén a streaming platformra a saját társkereső műsora Let’s Marry Harry címmel.



