A napokban számoltunk be a hírről, miszerint bérelhető lesz az elmúlt hónapok legfelkapottabb sorozatának, a Heated Rivalry – Forró viszálynak az egyik helyszíne. Az ikonikus, „kis” kuckót egész jutányos áron kínálják Airbnb-n, melyben több fürdőszoba és háló is található, igazi mi csak egy részét láthattuk a sorozatban. A folytatáson pedig gőzerővel dolgoznak.
A Rachel Reid Game Changers könyvsorozata alapján, Hudson Williams és Connor Storrie főszereplésével készült széria a profi jégkorong két legnagyobb sztárjára fókuszál, akiket ambíció, rivalizálás és egy rejtélyes vonzalom köt össze, amit egyikük sem ért teljesen. A történet két fiatal újonc titkos románcával kezdődik, majd az évek során kibontakozik egy hosszú út, tele szerelemmel, tagadással és önfelfedezéssel.
Jacob Tierney, vagyis a sorozat kreátora a CBS Mornings című reggeli beszélgetős műsor vendége volt csütörtök reggel és Gayle Kinggel beszélgetett arról, hogy mire számíthatunk a sorozat jövőjét illetően. Azt már tudjuk, hogy érkezik a 2. évad, sőt arra is fényderült, hogy a két főszereplő egyébként három etpra írt alá. Tierney elmondta, hogy ahogy csak lehet neki akarnak állni a munkálatoknak, de még így is csak jövőre tudják bemutatni az új epizódokat.
Lesz még bőven Heated Rivalry – Forró viszály a tévékben, tényleg, olyan hamar, amilyen hamar emberileg képesek vagyunk elkészíteni a folytatást.
A legfrissebb információk szerint az augusztusban megkezdődő forgatási munkálatok után legkorábban 2027 áprilisában lehet a bemutató – a tervek szerint pedig ténylegesen ekkor lesz. A kreátor azt is üzente a rajongóknak, hogy élvezzék az uborkaszezont, ugyanis sokkal izgalmasabb folytatással készülnek.
A hír egyébként azután jött, hogy Reid bejelentette, hogy a könyvsorozat új, számszerint 7. része az Unrivaled megjelenését eltolták. Az eredeti szeptember 29. helyett most 2027 június elsején érkezik, főként azért, mert rosszabbodtak a Parkinson-kórral kapcsolatos betegségének tünetei, illetve sokkal több helyen kell helytállnia így, hogy virális lett a sorozata.



