Azt a bizonyos virális jelenetet például ebben az eldugott házikóban forgatták le.
Miután a világ egyik felét már tavaly év végén letarolta a Heated Rivalry – Forró viszály című kanadai erotikus hoki sorozat, idén Valentin nap előtt hozzánk is megérkezett és jelenleg minden pénteken új epizód kerül fel az HBO MAX platformjára. Most, pedig az utolsó részekben feltűnt kuckó miatt került a címlapokra a sorozat.

A Rachel Reid Game Changers könyvsorozata alapján, Hudson Williams és Connor Storrie főszereplésével készült széria a profi jégkorong két legnagyobb sztárjára fókuszál, akiket ambíció, rivalizálás és egy rejtélyes vonzalom köt össze, amit egyikük sem ért teljesen. A történet két fiatal újonc titkos románcával kezdődik, majd az évek során kibontakozik egy hosszú út, tele szerelemmel, tagadással és önfelfedezéssel.
Nyolc éven át küzdenek a dicsőségért a jégen, miközben próbálják eligazítani érzelmeiket a pályán kívül. Shane-nek és Ilyának el kell döntenie, hogy van-e hely az életükben valami olyan törékeny, mégis hatalmas dolognak, mint az igaz szerelem, miközben a szenvedélyes sport és a tiltott érzések között vívódnak.
Március 3-ától kibérelhető lesz Airbnb-n keresztül a Barlochan Cottage, aminek a leírásában igaz nem szerepel kifejezetten a sorozat neve, csupán szerényen úgy fogalmaznak, hogy „egy népszerű sorozat” helyszíne volt. A rajongóknak pedig nem is kellett több és egyből összerakták a képek és a leírás alapján, hogy a szeretett eldugott kis házikójukról van szó, melyben Ilya és Shane történetének fontos pillanatai játszódtak.
A teljes leírás szerint az ikonikus Barlochan Cottage egy népszerű tévéműsorban szerepelt ebben a szezonban, egy fényűző, modern ház, amely közel 120 méteres saját vízparttal rendelkezik, ahonnan élvezheted a Muskoka látványos naplementéit. A Muskoka-tó nyugati partján, Walkers Pointon található szálláshely mindössze 20 percre található Gravenhurst és Bala városaitól, és csónakázási lehetőséget kínál a „Big 3” Muskoka-tavakhoz. A Muskoka repülőtér 30 percen belül, a Toronto repülőtér pedig 90 percen belül megközelíthető autóval.


Az Airbnb-ben egyébként 3 hálószoba, 3 fürdőszoba is található, egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén pedig takarítás és törülközőcsere is jár hozzá. A foglalási ár éjszakánként 248,10 kanadai dollárba fog kerülni, azaz körülbelül 181 amerikai dollárt fognak elkérni minden ott töltött éjszakáért. Ha ezek a számok ismerősen hangzanak, annak jó oka van: Shane Hollander, akit Williams alakít, a 24-es mezszámot viseli, míg Ilya Rozanov, akit Storrie formál meg, a 18-as számot hordja. És igen, ez az a hely, ahol azok a virális jelenetek születtek.



