Olyan emberekkel dolgozott új lemezén, akik már Madonnával, Britney Spears-szel vagy Katy Perry-vel is munkálkodtak.
2008-ban robbant be a köztudatba svéd Agnes, aki akkor Release Me és On and On című slágereivel egyszerűen letarolta a kontinenst és az év egyik legfelkapottabb dalait szolgáltatta a közönségnek. A művésznő 2012-ben Veritas címmel még egy utolsó albumot piacra dobott, majd majdnem 10 évre eltűnt és 2021-ben tért vissza a popzenei világba Magic Still Exists című pop-bibliájával, ami hazájában „svéd Grammy” díjat is nyert. Most pedig újra készen áll felforgatni az állóvizet.
5 évvel legutóbbi megjelenése után a 37 éves énekesnő január 23-án mutatja be legújabb BEAUTIFUL MADNESS című szerzeményét, melyben az érzelmek összefonódnak a táncparkettel. A projektről olyan dalokat hallhattunk már, mint a BALENCIAGA COVERED EYES, MILK, EGO vagy a most megjelent WAKE UP.
Agnes elárulta, hogy ő egyébként sokáig kereste a boldogságot és a tökéletességet, de rá kellett jönnie, hogy senki sem tökéletes és a legfontosabb az, hogy élvezzük az életet és kihozzuk a maximumot belőle.
Rájöttem, hogy éppen az ellentmondásokban, az őrületben és a befejezetlenségben válik az élet igazán élővé. Lehetsz egyszerre önző és szeretetteljes. Csúnya és szép. Lehet benned gőg és alázat is. Minden belefér ugyanabba az emberbe, egyszerre él és működik benne. Az élet egy gyönyörű őrület, és amikor abbahagyjuk a tökéletesség kergetését, akkor történnek meg az igazán érdekes dolgok.
A korongot egyébként olyan dalszerzők és producerek jegyzik a művésznő mellett, mint Vincent Pontare & Salem al Fakir (Madonna, Katy Perry, Avicii), Magnus Lidehäll (Britney Spears, Kylie Minogue, Sky Ferreira), Hanna Wilson (Tove Lo, The Chainsmokers) vagy Frans Bryngel (The Weeknd), ez pedig egy tiszta képet ad arról, hogy milyen közönségnek fog szólni új szerzeménye, ami elkalauzol a pop-house műfajok keveredésébe.
A BEAUTIFUL MADNESS január 23-án érkezik.



