Ekkor jön Hogyan tudnék élni nélküled? 2. része

Jövő télen kerül a mozikba a folytatás.

2024. december 12-én mutatták be a Hogyan tudnék élni nélküled? első részét, mely az egyik legnépszerűbb magyar film lett a történelemben. Az alkotás egy fiktív szerelmi történetet mutat be, melynek részletei Demjén Ferenc slágereinek szövegére alapszanak. A főbb szerepekben Ember Márk, Marics Peti, Törőcsik Franciska, Márkus LucaKirády Marcell és Kovács Harmat látható.

A filmre mozikban több, mint 1 millió jegyet váltottak, ezzel 2+ milliárd forintos bevételt generáltak. Így nem volt kérdés, hogy érkezik-e a folytatás. 1986 óta az első magyar film, amely átlépte az egymillió nézőt, és a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film. De nem csak itthon, például Romániában is rekordokat döntött a bemutatott magyar filmek között.

Reklám 1

A második részt már el is kezdték forgatni, augusztusban már láthattunk néhány képet a készülő filmről, melynek megint a Balaton partja ad otthont. Ha nem lenne elég, hogy gőzerővel dolgoznak a folytatáson, az is kiderült, hogy 2026-ban megrendezik az első Kuplung koncertet is.

2026. november 6-án jön az első önálló Kuplung koncert. Rá pár napra, november 12-én mozikba kerül a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. is – jelentették be tegnap este a szereplők.

A 24.hu információi szerint történetről egyelőre annyit tudni, hogy a múltbéli történet pár évvel később fog folytatódni. De a bemutatóra biztosan 2026. november 12-én kerül sor.yet váltottak, ezzel 2+ milliárd fori