Egy külön albumnyi új dallal jelent meg Ed Sheeran új albumának deluxe változata

Összesen 27 track kapott helyet a bővített kiadáson.

Két akusztikusabb hangvételű lemez után idén szeptemberben tért vissza Ed Sheeran a nagyszabású popzenéhez a Play című albumával, melynek a standard kiadásán 13, a bővítetten pedig 18 track kapott helyet. Most pedig megérkezett a korong deluxe változata is, amit az énekes tulajdonképpen egy külön albumnyi új dallal bővített, így nem kevesebb mint 27 track található rajta.

Az anyag különlegessége, hogy különböző műfajokkal kísérletezett rajta az előadó, így például Afrobeat és indiai behatások is hallhatóak rajta. Természetesen ezeket mind tökéletesen magáévá teszi Ed, és szépen elférnek egymás mellett a nagyszabású, stadionokra tervezett dalai a visszafogottabb, személyesebb szerzeményeivel.

Reklám 1

Egy igazi érzelmi hullámvasút az egész, az elejétől a végéig, és benne van minden, amit szeretek a zenében. Szórakoztató, de közben bemutatja azt, hogy hol tartok jelenleg emberként, partnerként, és apaként

– nyilatkozta még korábban a sztár az albumról.

Az énekesnek egyébként a napokban jelent meg a Netflixen az Ed Sheeran: Vágás nélkül című különkiadása – egy valós idejű zenei élmény, melyben a legnagyobb slágereit adja elő New York nyüzsgő utcáin.