Taylor Swift turnéját és népszerűségét használták ki hekkerek, illetve a StubHub egyik kiskapuját, több száz rajongót megkárosítva.
Két személyt tartóztattak le a napokban New York City városában, akik több, mint 900 jegyet loptak el és árultak tovább – a hírek szerint ennek a nagy része Taylor Swift The Eras Tour elnevezésű turnéjához kapcsolódott. A végösszeg, amit zsebre tudtak tenni, meghaladta a 222 millió forintos értéket.
A Queens megyei kerületi ügyészség szerint múlt csütörtökön letartóztatták Tyrone Rose-t és Shamara P. Simmonst, akiket nagy értékű lopással, számítógépes manipulációval, összeesküvéssel és okirat-hamisítással vádolnak. A gyanú szerint egy csalási módszerrel már megvásárolt jegyekhez fértek hozzá, így összesen mintegy 993 belépőt szereztek meg a The Eras Tour-ra, valamint Ed Sheeran és Adele koncertjeire.

Az iroda elárulta, hogy Rose és egy másik bűntárs a Sunderland nevű harmadik félként működő vállalatnál dolgozott a StubHub megbízásából Kingstonban, Jamaicán. Hozzáférésüket kihasználva beléptek a StubHub rendszerébe, hogy eltérítsék a jegyeket. Az iroda állítása szerint ellopták az eladott jegyek URL-jeit, majd ezeket Simmonsnak és egy, azóta elhunyt bűntársuknak továbbították. Ezután feltöltötték a jegyeket a StubHubra, és újraértékesítették őket nyereségért 2022 júniusa és 2023 júliusa között.
Ezért is fontos, hogy minden alaklommal kizárólag hivatalos jegyárusító platformokon, mint a LiveNation, a Ticketmaster és a partnereik weboldalain vásároljunk jegyeket, illetve kizárólag biztonságos helyen vegyünk másodkézből belépőt kedvenceink koncertjeire.
A kerületi ügyész, Melinda Katz nyilatkozatában ezt mondta:
A vádak szerint ezek az emberek Taylor Swift turnéjának és más nagyszabású események népszerűségét próbálták kihasználni mások kárára. Állítólag egy külföldi jegyértékesítő platform kiskapuját használták ki, hogy ellopják a jegyeket az elmúlt évtized legnagyobb koncertsorozatára, majd ezeket a helyeket rendkívüli, több, mint 600 000 (megközelítőleg 222 millió forint) dolláros haszonnal adták tovább.
A The Eras Tour a történelem legnépszerűbb turnéja lett, és több, mint 2 milliárd dollár bevételt hozott Taylornak és csapatának – de persze Adele, illetve Ed Sheeran turnéi és rezidenciái sem szégyenkezhettek.