Néhány nappal ezelőtt számoltunk be a hírről, hogy a Netflix Emily Párizsban című szuper-népszerű sorozatának 5. évada december 18-án érkezik. Sajnos, most egy tragikus hír érkezett Velencéből, ahol az utolsó részeket forgatták.
A Lily Collins nevével fémjelzett széria forgatásán Diego Borella, a rendezőasszisztens összeesett és a helyszínen életét vesztette. A La Repubblica információi szerint a csapat az utolsó epizódhoz forgatott és a tervek szerint 25-én be is fejezték volna a forgatási munkálatokat. A rendező 21-én esett össze az egyik helyszínen, akit a pár perc alatt kiérkező mentősök már nem tudtak megmenteni. A napilap úgy tudja, hogy szívroham vitte el a férfit.


A velencei mentőszolgálat nyilatkozatából kiderül, hogy 18:42-kor érkezetek ki a helyszínre, ahol a férfi mindenki előtt, ténylegesen a forgatás közben esett össze és majdnem egy órán keresztül küzdöttek az életéért:
A mentőcsapatunk 18:42-kor érkezett ki. A mentősök azonnal megkezdték a férfi újraélesztését. De minden próbálkozás kudarcba fulladt. 19:30 körül nyilvánították hivatalosan is halottnak.
A 47 éves rendező a hírek szerint saját részének utolsó pillanatait forgatta, amikor bekövetkezett a tragédia. Részvétünk.



