Decemberben, Olaszországban folytatódnak Emily Párizsban kalandjai

Emily Párizsban – most inkább Emily Rómában, na meg egy kicsit Velencében is. Megérkeztek az első képek és a premier időpontja is a Netflix népszerű sorozatának 5. évadához. A főszerepben továbbra is Lily Collins látható majd.

Májusban cikkeztünk arról, hogy forog a sorozat új évada és most a munkálatok Rómában kezdődnek és csak később kerülnek vissza Párizsba, a sorozat szívébe. Igaz, a francia elnök, Emmanuel Macron azért lobbizott sokáig, hogy Emily kalandjai ne térjenek ki Olaszországba és ne hagyják el a francia fővárost. Ekkor, a készítő így fogalmazott:

Reklám 1

Emily Rómában fog dolgozni egy ideig, hiszen Sylvie cége nyitott ott egy irodát, amit be kell indítania. De nem költözik végleg Rómába. Nem fogjuk otthagyni Párizst.

Az új etap bemutatója december 18-án várható világszerte, szerencsére úgy tűnik, hogy a streaming platform felhagyott a két részletre bontással és az teljes etap egyben érkezik.

Az ötödik évadban Collins, Philippine Leroy-Beaulieu (Sylvie Grateau), Ashley Park (Mindy Chen), Lucas Bravo (Gabriel), Samuel Arnold (Julien), Bruno Gouery (Luc), William Abadie (Antoine Lambert), Lucien Laviscount (Alfie), Eugenio Franceschini (Marcello) és Thalia Besson (Genevieve) mind visszatérnek.

Egy főszereplő nem tér vissza

Négy évad után búcsúzik a sorozattól az Emily Párizsban egyik kulcsszereplője. A teljes szereplőlistáról hiányzik a Camille karakterét alakító Camille Razat neve, aki az eddigi évadokban főszerepben tűnt fel. 

Camille-t Emily (Lily Collins) barátjaként ismerhettük meg, majd hamar a riválisává vált, ugyanis mindketten harcba szálltak Gabriel (Lucas Bravo) szívéért. Nem olyan meglepő, hogy nem fog visszaköszönni a folytatásban. A negyedik évad vége felé összepakolt, és eltűnt a képből, miután adott még egy utolsó esélyt a kapcsolatának Gabriellel, méghozzá azáltal, hogy azt hazudta, terhes tőle.