© MUSICDAILY

„Sokáig stresszeltem a szexualitásomon” – exluzív Isabel LaRosa interjú a Szigetről

Több százmilliós lejátszás a streaming platformokon, több platinaminősítést szerzett dal hazánkban is, és egy nagyszabású, szinte az egész évet felölelő turné – Isabel LaRosa csillaga kétségkívül egyre csak feljebb és feljebb ível. A még mindig csupán 20 éves énekesnő egyedi stílusával, magával ragadó hangjával, és olyan slágereivel, mint az i’m yours és az older már évekkel ezelőtt megmozgatta a dark pop műfajának állóvizét, idén pedig egy igazi mérföldkőhöz érkezett a karrierje, ugyanis megjelent a debütáló albuma, a Raven. A lemez kapcsán még tavasszal készítettünk interjút Zoomon keresztül az előadóval, pár nappal ezelőtt pedig személyesen is volt lehetőségünk beszélgetni vele a Sziget Fesztiválon.

Isabel augusztus 10-én, vasárnap lépett fel hazánk legnagyobb fesztiváljának a Nagyszínpadán, és egy energikus, slágerekkel illetve érzelmekkel teli koncerttel kápráztatta el a Szitizeneket. A fellépés előtt pedig mesélt nekünk többek között a legújabb, my girl című daláról, a turnézásról, a rajongóiról, és arról is, hogy mivel készül nekünk a közeljövőben – exkluzív Isabel LaRosa interjú a Szigetről.

Reklám 1
Üdv itt, Budapesten, nagyon örülünk, hogy itt vagy.

Izgatott vagyok, hogy itt lehetek.

Volt lehetőséged egy kicsit szétnézni, és felfedezni a várost?

Igen, volt. Tegnap egy csomót sétáltam a dobosommal és a turnémenedzseremmel. Elmentünk a várhoz, ahonnan mindent belátni. Egyszerűen csodálatos volt. Aztán átsétáltunk a hídon is. Általában nehezen veszem rá magam, hogy kimozduljak, de itt mindenképp szét akartam nézni, mert őrületesen gyönyörű a város.

Örülök, hogy kiélvezed a nálunk töltött idődet.

Imádom.

Az idei éved tulajdonképpen a turnézásról szól, szóval beszélgessünk egy kicsit a koncertekről és a turnézásról. Hogyan hozod magad lendületbe és hangulatba közvetlenül azelőtt, hogy színpadra lépsz?

Tényleg rengeteget turnéztam, és egy idő után egyre kevésbé izgultam színpadra lépés előtt. Régen olyan ideges voltam, hogy szó szerint remegett a lábam. Nagyon fontos számomra, hogy meghallgassam a közönséget, mielőtt kiállok a színpadra. Tudod, csak hogy halljam, ahogy az emberek beszélnek – ez mindig felpörget. Nem is tudom. Csak kikapcsolok és elgondolkozok egy pillanata, aztán már készen is állok.

És mi az az egy dolog, aminek muszáj lennie az öltöződben, bárhol is legyél?

Kicsit uncsi válasz lesz, de mostanában rengeteg Electrolyte-ot iszok.

Rengeteg mit?

Electrolyte. Tudod, a kis dobozos Liquid I.V. üdítő. Már tudod, miről beszélek? Na, ez egy uncsi válasz, de egyszerűen szükségem van rá, mert a fesztiválokon annyira meleg van a színpadon, én meg csomót mozgok koncert közben. Nehéz ilyen hőségben fellépni.

Igen, rettentő meleg van. Egyébként ma van a fesztivál legforróbb napja.

Te jó ég. Alig várom! Készültünk egyébként. Vannak nálunk kis jégakkuk, meg minden ilyesmi.

Mesélnél nekem a legemlékezetesebb találkozásodról egy rajongóddal?

Ez nehéz kérdés, mert rengeteg van. Nemrég találkoztam egy rajongómmal, aki tulajdonképpen már a barátommá vált, mert olyan régóta ismerjük egymást. Annyira király látni olyan rajongókat, akiket ismerek, például a közösségi médiáról, és újra találkozni velük. Nagyon jó érzés. Szintén nemrég találkoztam egy rajongóval, akinek a kezére volt tetoválva az aláírásom. Mondom, ez hihetetlen. Tényleg, annyi van, hogy lehetetlen egyet választani, de amikor újra látok olyan rajongókat, akiket már régóta ismerek, az nagyon jó érzés.

Idén jelent meg a debütáló albumod, a Raven. Nagy gratuláció hozzá, nagyon király lemez lett.

Nagyon köszi.

És pár hete már meg is örvendeztettél minket új zenével. Az új kislemezed címe my girl. Neked személy szerint mit jelent ez a dal?

A my girl extrán különleges számomra, mert ebben a dalban beszéltem először a szexualitásomról. Sokáig nagyon stresszeltem ezen a témán. Tényleg extrán különleges, hogy most végre kimondtam a dalban, amit érzek, meg az is, hogy egy igazán sebezhető dolgot adtam ki, és az emberek nagyon jól reagáltak rá. Ez rengeteget jelent számomra. Valaki azt írta, hogy ez a dal segített neki megérteni a szexualitását. Az ilyenek nagyon sokat jelentenek.

A zenéd sok rajongódnak segít átvészelni a nehéz időszakokat. Neked mi segít pozitívnak és optimistánk maradni, amikor kicsit magad alatt vagy?

A folyamatos turnézás meg ilyesmik egy idő után megterhelik az ember mentális egészségét. Ismerve magamat, ilyenkor én akaratlanul is elszigetelődöm, és ez nem jó. Rá kell vennem magam, hogy elég időt töltsek emberek között, hogy kimozduljak, és csináljak dolgokat. Fontos, hogy emberek között legyek, ez sokat segít nekem. Az is nagyon fontos, hogy jó csapatod legyen, főleg, amikor turnézol, hiszen minden idődet velük töltöd. De az én csapatom a legjobb.

Készültem egy játékkal, csak hogy megtudjunk rólad pár érdekességet. Az a neve, hogy két igazság és egy hazugság.

Jajj, két igazság és egy hazugság.

Akkor ezek szerint ismered a játékot.

Persze, persze.

Oké, akkor mondhatod is, amit készen állsz.

Jajj, várj. Két igazság és egy hazugság. Hmm. Mi lenne jó két igazság és egy hazugság. Nagyon rossz vagyok ebben a játékban. Általánosban játszottuk mindig ezt bemelegítésnek, és mindig nagyon rossz voltam benne. Oké. Van két macskám, félig kubai vagyok, és jövő héten elkezdek beharangozni egy új dalt.

Hmm. Remélem, jövő héten elkezdesz beharangozni egy új dalt, szóval azt mondom, nincs két macskád.

Így van, nincs két macskám.

Van egyáltalán macskád?

Nincsen. Nagyon szeretnék, de soha nem vagyok otthon eleget ahhoz, hogy legyen.

Még idén európai turnéra indulsz. Ezen kívül van bármi, amivel készülsz nekünk az év további részére, illetve a jövő évre?

Persze. Te jó ég, mi történik ott?

Az ott egy mosógép?

Totál be van pörögve. Bocsi, elterelte a figyelmemet. Jó, várjunk, mivel készülök még idén… Természetesen nagyon izgatott vagyok az őszi európai turné miatt. Őszintén, jelenleg annyi új zenén dolgozom, hogy csak várom, hogy végre kiadhassam őket. Van egy dal, amit hamarosan elkezdek beharangozni, azt nagyon-nagyon várom már. Igazából hazamegyek, és vagy három hónapig a turnéra fogok próbálni, közben pedig folyamatosan stúdiózni fogok. Rengeteg új zenével és újdonsággal készülök, és nagyon izgatott vagyok ezek miatt.

Végül, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?

Természetesen. Nagyon örülök, hogy itt lehetek ma veletek. Alig várom a koncertet. Köszönöm, hogy hallgatjátok a zenémet, a világot jelenti ez számomra. Hamarosan egy csomó új zenével jövök nektek. Már nagyon várom. Köszi srácok, szeretlek titeket.