A kubai-amerikai énekesnő, Isabel Sofia LaRosa 2004 szeptemberében látta meg a napvilágot és születése pillanatától köze volt a zenéhez. Apukája aktív tagja volt helyi zenei társulatoknak, ahova Isabelt és testvérét Thomast is sokszor vitte. Tinédzser korukban kezdtek komolyabban dolgozni dalokon, először csak dalszövegeket írtak, majd pedig meg is hangszerelték azokat. A testvérpár a mai napig együtt dolgozik, mind a dalszövegeken, mind pedig a produceri munkálatokban.
Debütáló középlemeze 2022-ben I’m Watching You címmel került fel a streaming platformokra, majd ugyanebben az évben megjelent i’m yours c. szerzeménye is, mely 2024 végén, 2025 elején lett virális a TikTokon, megalapozva ezzel az énekesnő zenei karrierjét. Április 18-án mutatta be debütáló lemezét, Raven címmel – ennek apropóján ültünk le beszélgetni vele Zoomon keresztül.
Az album megjelenése előtt csupán néhány órával volt szerencsénk megismerni egy nagyon vicces és karakteres lányt, aki végigvezetett minket olyan apróságokon, mint hogy miért jelent meg a holló motívum az albumán, vagy, hogy melyik a személyes kedvence a 14 dalos albumról, de persze arról is faggattuk, hogy mennyire várja az idei Sziget Fesztivált, ugyanis ő is érkezik hazánkba a fesztivál keretein belül. Isabel magyar idő szerint este 7 óra után hoppant le a kanapéjára az interjúnk miatt, ami nála ez még csak reggel 10 óra volt, így arról mesélt az elején, hogy mennyire fáradt és még nem sikerült felkelnie – exkluzív interjú Isabel LaRosa-val.
Az első nagylemezed néhány napon belül megjelenik. Ez hatalmas lépés, gratulálok hozzá! Milyen érzések kavarognak benned a nagy nap közeledtével?
Nagyon feszült vagyok. Olyan ez, mint egy önkéntelen stresszreakció, csak azt tudom mondani, hogy „oh, ooh, oh”. Izgatott vagyok, mert megosztottam már… igazából két videóból is raktam ki előzeteseket, amelyeket hamarosan kiadok és a Hope It Hurts videója néhány órája jelent meg. Az emberek reakciója annyira, de annyira király volt, ez pedig megnyugvást ad nekem. De azért egy kicsit idegőrlő az egész.
Kezdjük a címmel. Az album címe Raven, és nincs ilyen című dal rajta. Hogyan esett erre a címre a választásod, és mit jelent számodra?
A „raven (=holló)” több különböző dolgot is jelent nekem. Amikor kicsi voltam, sok hangoskönyvet hallgattam anyukámmal, amikben hollók és varjak szerepeltek és azóta a megszállottjuk vagyok. Köze van az szülővárosomhoz is, mert ez a kabalaállata a helyi sportcsapatnak. Nem mintha rajonganék bármilyen sportért, de a lemez fő témái között ott van az otthon, a felnőtté válás, a változás, a népmesékben pedig a holló motívum általában ezeket szimbolizálja. Gyakran a túlvilágba vezető útmutatóként utalnak rájuk, ez a koncepció pedig mindig is érdekelt, és nagy szerepet játszik az albumon is. Több különböző oka van annak, hogy ez lett a címe, de igazából ezt éreztem jó döntésnek és úgy voltam vele, hogy akkor legyen ez.
Mik voltak a fő inspirációid, amikor az albumot készítetted, és mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanultál a folyamat során?
Úgy érzem, rengeteg különböző dologból merítettem inspirációt, mert szerintem nagyon sokszínű, és többféle zenei világban mozog. Leginkább a saját élettapasztalataim inspirálták. Korábban nem mertem igazán személyes dolgokról írni, de most tényleg fejesd ugrottam ebbe, őszinte lettem, és nem féltem az életem valódi dolgairól írni. Szóval igazából az életem volt a fő inspirációm.
Mit remélsz, mit raktároznak el az albumból azok, akik meghallgatják?
Remélem mindenki megtalálja a számára fontos jelentést benne. Nem hiszem… mármint, nekem megvan, hogy mit jelent számomra. De nem tudom biztosra mondani, hogy ugyanez lesz másoknak is. Csak remélni tudom, hogy fontos lesz valakinek annyira a lemez, hogy beépítse a saját életébe. Remélem, hogy ezáltal az emberek úgy érezhetik, hogy nincsenek egyedül, és számít, amit mondanak.
Játszunk egy gyors játékot, amit lehet, hogy utálni fogsz – majd meglátjuk. Szeretném, ha rangsorolnád a Raven öt kislemezét, anélkül hogy tudnád, milyen sorrendben mondjuk őket.
- Favourite 2. Home 3. Pretty Boy 4. Cry For You 5. Muse
Jaj, várj, cserélhetek? A Cry For You-t raknám elsőnek és a Favorite-et meg… ahj, a francba! Halljátok srácok, ez marha nehéz volt! Pláne akkor, amikor azt sem tudom, hogy milyen kislemezeket adtam ki egyáltalán. De akkor ez az én sorrendem.
A kislemezeken kívül van olyan dal a lemezen, amit alig vársz, hogy végre az egész világ hallhassa?
Nagyon várom, hogy a Burning-et hallják az emberek. Szerintem nekem az a kedvenc dalom a lemezről, mert nagyon személyes tartalommal bír és olyan dolgokról beszélek benne, amiről már régóta akartam. Ezért is lett az egyik személyes kedvencem.
Az i’m yours című kislemezed hozta meg neked az ismertséget – slágerlistákon szerepelt, rengeteg streamet gyűjtött, virálissá vált a TikTokon, és platinaminősítést is kapott. Emiatt éreztél bármiféle extra nyomást a későbbi dalok, illetve az album elkészítése során?
Úristen, persze! Mindig marha sok nyomást érzek magamon. De szerintem ez része a karrieremnek. Mindig a következő dolgot kell leadni, ez pedig tök sok teherrel jár. Csak azért mondom, mert úgy érzem, hogy minden annyira felgyorsult a közösségi médiában – ami persze szuper dolog, egy igazi áldás. Ennek köszönhetem az i’m yours-t is, ami a semmiből robbant be. Ugyanakkor ez azzal is jár, hogy hatalmas a nyomás: ezt a tempót valahogy tartani kell. Nem mondom, hogy ez rossz, de az biztos, hogy ezt a nyomást folyamatosan érzem.
Neked személy szerint mit jelent a siker? Hogyan definiálnád ezt saját magadra nézve?
Őszintén szólva, egyszerűen csak nagyon sikeres akarok lenni, objektív értelemben. Mindig is erre vágytam. Az is siker, hogy van egy rajongótáborom, akiket tényleg érdeklek és ők mindig támogatnak, legyen szó bármiről. Nekem ez már önmagában siker. Nagyon nehéz ezt felfogni, de borzalmasan hálás vagyok nekik. De már azt is sikernek könyvelem el, amikor egy marha jó dalt sikerül szereznem. Sok mindent szeretnék elérni. Olyan dolgokat, amik nem hangzanak annyira menőnek, például, hogy arénákban szeretnék fellépni, de az a helyzet, hogy tényleg ezt akarom.
A turnéd ugyanazon a napon indul, amikor az album megjelenik, és augusztusban Budapesten is fellépsz, a Sziget Fesztiválon. Jártál már korábban Magyarországon?
Nem, még sosem! Mire számítsak?
Gyönyörű városunk van. Budapest csodaszép, remélem lesz időd felfedezni! Mi az első dolog, ami eszedbe jut Magyarországról?
Őszinte leszek veletek, nagyon rossz vagyok földrajzból. Azt tudom, hogy egy nagyon elkötelezett rajongótáborom van Magyaroszágon és nagyon várom, hogy lássam, milyen lesz az ottani közönség. Így, hogy a fesztiválról beszélünk, csak erre tudok gondolni, hogy milyen lesz majd a tömeg.
A Szigetet a Szabadság Szigetének is nevezik. Számodra mit jelent a szabadság?
Nagyon sokféleképpen meg lehet ezt fogalmazni, attól függően, hogy ki beszél róla. Nekem a szabadság… hű, ez egy nehéz kérdés. Úgy érzem, hogy engem sokszor felszabadít, amikor egyedül lehetek. Mármint nem teljesen egyedül, csak egy kicsit nyugiban, egymagamban, tudjátok, amikor senki sem zaklat. Azt is jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, arról írok, amiről akarok, arról beszélek, amiről csak akarok. Lehet, hogy ez tök hülyén jön ki, de szeretem, ha van beleszólásom a dolgokba az életemben. Ezeket jelenti nekem a szabadság, de még egy csomó dologról lehetne beszélni.
Mit várhatunk a Szigetes fellépésedtől?
Pont most fejeztük be a próbákat és a koncert nagyon más lesz, mint amit az emberek eddig tőlem láttak. Lesznek benne például új részek is, ami miatt nagyon izgatott vagyok. Azt mondanám, hogy egy teljesen új showra számíthattok, ami jóval hosszabb, mint az eddigiek voltak. Nem mintha olyan sokat mondhatnék róla, de remélem, minden egyes turnéval és fesztivállal magasabbra tesszük majd a mércét. Ez a célom.
Üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Annyit, hogy nagyon várom, hogy találkozzak veletek! Tényleg, alig várom, és meg szeretném köszönni, hogy ilyen távolról is támogattok, már mióta! Remélem, megugrom az elvárásaitokat és egy jó kis energikus koncertet adok nálatok, mert azt érdemlitek meg! Nagyon várom már!
További érdekességekért, dalokért és videókért keresd fel Isabel LaRosa hivatalos oldalait!