Átverve érzik magukat a fanok.
Napra pontosan egy hete jelent meg Lorde legújabb albuma, mely a Virgin címet kapta. Az előadó előző, Solar Power című anyagával szemben az új lemezt CD formájában is piacra dobta, mely teljesen átlátszó, újrahasznosítható, és nem mellesleg nem lehet lejátszani. Legalábbis rengeteg rajongó ütközött ebbe a problémába, akik a közösségi oldalakon akadtak ki a kedvencükre és a csapatára.
A korongot ugyanis a régebbi érzékelővel rendelkező, régebbi lejátszók egyszerűen nem érzékelik, ez pedig a vásárlás során sehol nem volt feltüntetve. A CD csak ebben a formában volt kapható, így a csalódott fanoknak esélyük sincs beszerezni másik verziót belőle.
Ha veszek valamit, szeretném, ha működne. Átverve érzem magam. Remélem, ez egy kis felbolydulást kelt, és kezdeni fognak vele valamit
– bosszankodott egy fan a TikTokon.
Egy másik rajongó egyenesen idiótának nevezte Lorde csapatát.
Nem tudom, ki tervezte ezt a CD-t, de az egy idióta volt. Most vissza kell vinnem, és vissza kell kérnem a pénzemet, mert a csapata nem tudott egy működő CD-t kiadni, mindezt csak azért, hogy jól nézzen ki.
Hozzátette, hogy a CD lemezek alapból régi technológiák, így ideális esetben a régebbi típusú lejátszókkal is működniük kéne.
Ki tudnátok adni egy olyan CD-t, amit nem teljesen használhatatlan a régi lejátszókkal? A CD-k a régi technológiához készülnek. A CD-k nem új dolgok. Olyan CD-ket kell csinálni, amik használhatóak régebbi lejátszókkal is.
A Rolling Stone UK felkereste Lorde csapatát, hogy kommentálják a történteket, azonban a sztár szóvivője nem kívánt nyilatkozni a lapnak.

Ezért lettek teljesen átlátszóak a CD-k
A Virgin CD-k esztétikai okok miatt lettek teljesen átlátszóak. Lorde még a korong bejelentésekor árulta el a hivatalos oldalán, hogy ez az album színe, mégpedig azért, mert a készítésekor szeretett volna teljesen átlátni önmagán.
Az album színe áttetsző. Mint a fürdővíz, az ablakok, a jég, a nyál. Teljes átláthatóság. A nyelve egyszerű és érzelemszegény. A hangok, ahol csak lehet, ugyanolyanok. Próbáltam teljesen átlátni magamon. Egy olyan dokumentumot akartam készíteni, ami tükrözi a nőiességemet: nyers, ősi, ártatlan, elegáns, nyitott szívű, spirituális, férfias
– írta.



