Négy év után megérkezett az előadó legújabb lemeze.
Lorde rajongói az évek során megtanulhatták, hogyan várjanak türelmesen arra, hogy a kedvencük új albummal térjen vissza, most azonban nem kell már többet várniuk. A 2021-es Solar Power után ugyanis megérkezett az előadó legújabb lemeze, mely a Virgin címet kapta. A korongon összesen 11 track kapott helyet, köztük az eddig megjelent What Was That, Man Of The Year, és Hammer is.
A sztár elmondása szerint mindent meg akart mutatni magából az új dalain keresztül, és a nőiességét szerette volna kifejezni az anyaggal.
Az album színe áttetsző. Mint a fürdővíz, az ablakok, a jég, a nyál. Teljes átláthatóság. A nyelve egyszerű és érzelemszegény. A hangok, ahol csak lehet, ugyanolyanok. Próbáltam teljesen átlátni magamon. Egy olyan dokumentumot akartam készíteni, ami tükrözi a nőiességemet: nyers, ősi, ártatlan, elegáns, nyitott szívű, spirituális, férfias
– jellemezte a hivatalos oldalán.
Bár Lorde úgy fogalmazott, a hangzás, ahol lehet, ugyanolyan, az eddigi munkásságától egy fontos dologban eltér a Virgin. Míg az előző két albumán elsősorban Jack Antonoff-fal dolgozott, addig ezúttal teljesen új kollaborátorokkal, név szerint Jim-E Stackkel, Dan Nigro-val és Dev Hynes-szel egyesítette az erejét.
Az új lemezzel turnéra is indul a sztár, mely szeptember közepén veszi kezdetét, és Európába is ellátogat vele.
Tényleg mindent megmutat magából
Az előadó nem viccelt, amikor azt mondta, hogy teljesen ki szeretne tárulkozni, és megmutatni a nőiességét. Nem csak a zenén keresztül tette ezt meg, hanem a lemezhez készült fotósorozaton is. Olyannyira, hogy a fizikai példányok bookletjének az első képe egy közeli fotó Lorde nemi szervéről. Annyi biztos, hogy a sztár nem szégyenlősködik ebben az érájában!



