Haiden Henderson karrierje Los Angelesből indult, de elég korán, még megjelent stúdióalbum nélkül járta a világot az év elején, legjobb barátjával, Emei-el karöltve. A fiatal énekes-dalszerző eredetileg repüléstechnikai mérnöknek készült, végül mégis a gitárt választotta a pilótafülke helyett. Azóta TikTokon és a színpadon is egyre nagyobb figyelmet kap: őszinte szövegei, fülbemászó dallamai és kissé 2000′-es évek pop-punkos attitűdje hamar kiemelték a tömegből.
Az év elején lépett fel Bécsben, ekkor Emei előzenekaraként láthattuk és koncertje előtt beszélgettünk vele a karrierváltásról, inspirációiról, új dalairól és a sweatről is, ami szerinte olyan, mintha a popgirl énjét is a felszínre engedte volna. Haiden a beszélgetés során nagyon közvetlen és vicces volt, nagyon hamar közel engedett minket magához és gátlástalanul mesélt érzéseiről. Elmondta, hogyan birkózik meg a turnézás kihívásaival, mit jelent számára az élő fellépés, és miért szereti különösen az európai közönséget, spoiler: itt bátrabban buliznak – exkluzív Haiden Henderson interjú Bécsből.
Hogy vagy ma?
Jól vagyok. Két nap alatt ez már a második koncertünk. Minél több fellépésünk van egymás után, annál inkább fáradt leszek, és egy kicsit el is rugaszkodok a valóságtól. De ettől csak még jobb móka lesz az egész! Nagyjából olyan érzés, mintha betépve állnál színpadra, mert fáradt is vagy, meg nem is vagy ott teljesen fejben, de jó buli, szóval jól érzem magam.
Kezdjük a legelején. Mikor és hogyan kezdtél el dalokat írni és zenét készíteni?
Ez én esetemben ez teljesen máshogy nézett ki, mint mindenki másnál, akit ismerek. Én a pandémia idején kezdtem el dalokat írni, 2021. körül. Azelőtt repüléstechnikai mérnöknek tanultam, és az is szerettem volna lenni. Rengeteget foglalkoztam a matekkal és a természettudományokkal, és el is kezdtem a gyakorlatomat a SpaceX-nél. Tényleg ezzel szerettem volna foglalkozni. Aztán beütött a pandémia, és ez lehetőséget adott arra, hogy ellógjak az óráimról. Még a járvány előtt elkezdtem gitározni, és teljesen beleszerettem, mint hobbi. Aztán, miközben az óráimról lógtam, a hobbim átvette az irányítást az életem felett. Egészségügyi gondok akadtam a kezemmel, így abba kellett hagynom a gitározást, és ekkor kezdtem el dalokat írni, tulajdonképpen azért, hogy továbbra is zenélhessek valamilyen módon.
Kik voltak a legnagyobb inspirációid gyerekként, és most kik azok?
Kiskoromban azt hallgattam, amit a barátaim és a szüleim hallgattak. Szerintem a legtöbb kisgyerek esetében így van ez. Nem igazán voltam tisztában a zenével, mint iparággal, mint egy külön világgal, nagyjából egészen a pandémia idejéig. Amikor elkezdtem gitározni, akkor kezdtem el gondolkozni azon is, hogy mi is a zene, és hogyan lehet ebből megélni. Úgy érzem, elég későn ért be a jelenlegi zenei ízlésem. Most hallgatok mindent, Britney Spearstől kezdve az Arctic Monkeys-on át, Death Cab for Cutie-t… Tényleg, mindent. Shawn Mendes-t. Az ízlésem valahol az alternatív, énekes-dalszerzői irány és a popzene, de a vérbeli popzene között mozog.
Beszélgessünk egy kicsit a legutóbbi lemezedről, a lover boy-ról. Mik voltak a legnagyobb inspirációid a készítése közben, és mit szeretnél, ha az emberek, akik meghallgatják, elraktároznának belőle?
A legnagyobb inspirációm az volt, hogy úgy álltam neki a daloknak, hogy… Oké. Szóval a hangzásvilága azért olyan, amilyen, mert tudatosan nagyon popos dalokat szerettem volna készíteni. Az előző EP-m, a Choke on My Heart, egy kicsit alternatívabb volt. Azon is popdalok voltak, viszont a hangzásuk, a dobok és a gitárok bennük kissé agresszívabbak és alternatívabbak voltak. Amikor túl sok alternatív zenét csinálok, előugrik a bennem lakozó pop girlie, és azt mondja: „hé, Britney Spearst is nagyon szereted ám. Ugye tudod, hogy őt is kurvára szereted?” Káromkodhatok? Remélem, igen.
Igen, persze.
Kurva jó. Oké. Szóval befejeztem az alternatívabb hangzású projektemet, és ezután a popos oldalamat szerettem volna előtérbe helyezni. Ez pont egybeesett egy kapcsolatommal, aminek épp akkor jártam az elején. Tulajdonképpen ez volt az első pozitív élményem a szerelemmel. Az összes addigi dalom arról szólt, hogy mennyire utálom az exemet. Arról énekeltem bennük, hogy én mennyivel jobb vagyok, mint az exem, pedig a valóságban titokban sokkal rosszabb voltam, és abszolút nem éreztem jobban magam nélküle. Egy csomó negatív érzelmet társítottam a kapcsolatokhoz, ezért kihívás elé állítottam magam – pozitív hangvételű szerelmes dalokat akartam írni. Nagyon nehéz megírni egy jó szerelmes dalt, mert könnyen válhat lapossá, olcsóvá és tömeggé. Az első dal, amit megírtam az EP-re, a good side volt. Egy akusztikus szerzemény, ami egyben a legspecifikusabb, legvisszafogottabb, és legszemélyesebb is a projekten. A mostani koncertjeimen is előadom estéről estére, és általában egy rajongónak ajánlom a közönség soraiból.
Azóta kiadtad az új kislemezed, ami a sweat címet kapta, és egy könnyed, szexi dal. Mit élveztél a legjobban a készítése során?
A sweat egy kicsit máshogy készült el, mint a többi dalom. Tudtam, hogy ezt a címet akarom neki adni, de fogalmam sem volt, hogy miről fog szólni. Általában, főleg mostanában, így indulnak a dalaim. Eszembe jut egy cím, és nevetek rajta egy jót, hogy milyen viccesen nézne ki egy projektnek a dallistáján. Aztán, ahogy jobban belegondolok, valamilyen módon elkezdtek kapcsolódni a címmel, és keresek hozzá egy személyes történetet. Szóval, akartam írni egy dalt sweat címmel, de kurva szar lett. Egyszerűen lapos és béna volt, de ekkor született meg a refrén is. Az volt az egyetlen jó része, és ezt is tartottuk meg egyedül az első változatból. Volt benne valami különleges, és ez nagyon zavart – tudtam, hogy van valami jó benne, de egyszerűen nem tudtam megfejteni, miről is szól a dal.
Egy kis időbe telt, mire érzelmileg kapcsolódni tudtam hozzá. Vicces, hogy érzelmileg kapcsolódnom kellett egy dalhoz, ami tulajdonképpen a szexről szól. Bosszantott az egész helyzet. Hazamentem, és ahogy átléptem a küszöbön, az egész dal megírta magát a fejemben. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen történt velem. Általában csűröm-csavarom a dalaimat, mire elkészül a végleges változat. Rögtön megkértem a producert, hogy küldje ez az instrumentált vokálok nélkül, leültem a kanapémra, és 40 másodperc alatt megvolt az első versszak a refrénig. Ott helyben megfejtettem, miről is szól a dal. Még most sem értem, mi történt. Másnap már vissza is mentem a stúdióba, és befejeztük a dalt abban a formájában, ahogy megjelent.
Az összes dalod közül melyiket mutatnád meg egy olyan embernek, aki még nem ismer téged?
Hmm. A hell of a good time-ot mondanám. Az volt az első alkalom, hogy a két oldalamat, az alternatívabbat és a pop girlöset összeraktuk. Az energiái és a vibe-jai rock and rollosak, de a vokálok benne igazi csillogó popvokálok, mint Britney Spearsnek a Toxic-ban. Ekkor eszméltem rá először, hogy a két dolog működik együtt is. Egészen addig ez eszembe se jutott, most pedig már kifejezettem erre törekszem. A sweat-tel is ugyanez a helyzet. Ugyanazok az akkordok, ugyanazok az ütemek vannak benne. Mondani, szinte ugyanaz a dal. Fogtuk a véletlenül táncolhatóra sikeredett vibe-jait a hell of a good time-nak, és ugyanazt csináltuk a sweat-tel, csak ezúttal tudatosan.
Jelenleg turnézol, szóval beszélgessünk egy kicsit a koncertekről és a turnézásról. Mi az az egy dolog, ami nélkül nem indulsz el otthonról, amikor turnézol?
Turnék alatt mindig nálam kell, hogy legyen a zajszűrős fejhallgatóm. Muszáj kizárnom a világot. Remetévé válok, amint a hotelszobámba érek. Nem akarok a hangommal kapcsolatos dolgokat mondani, mert az béna válasz lenne. Mi az, ami egy kicsit szokatlanabb? Hadd nézzek körbe az öltözőmben. Hát persze: a bőrdzsekim. Még itt, Európában is bőrdzsekiben flangálok, pedig meg lehet fagyni, olyan hideg van. Nem ehhez vagyok hozzászokva. Kaliforniából származom, ott pedig mindig napos idő van. Utálom is a hideget. Bőrdzseki, zajszűrős fejhallgató, és… Hmm. Antibiotikum. Ez egy kicsit furább még. Mindig van nálam antibiotikum, arra az esetre, ha lebetegednék. Előre iratok fel magamnak az orvosommal, és így biztosan nem kell kórházba mennem egy idegen országban.
És van valamilyen rituáléd, amit mindig megcsinálsz, mielőtt színpadra lépsz? Hogyan hype-olod fel magad?
Határozottan csinálok valami „power pose”-t (erőt sugárzó testtartást). Középiskolában jártam egy kommunikációs órára, és ott tanultuk, hogy a „power pose”, vagyis ha nagyra tartod a tested, az hatással van az agyadra, és növeli az önbizalmat. Általában énekelek is egy olyan dalt, ami nem az enyém, de nagyon felpörget. Például a Jonas Brotherstől a Burnin’ Up-ja mindig beindít.
Mesélnél a legőrültebb koncertélményedről előadóként?
Ó, istenem. Volt egy őrült koncertélményem, azt hiszem Münchenben. Talán ez volt az egyik legőrültebb. A New York-i koncertjeim mindig nagyon durvák. Van ott egy nagyon elkötelezett rajongói csoportom, akik teljesen megőrülnek. New Yorkban konkrétan alig hallani, ahogy énekelek, mert annyira hangosak. De a tegnap este tényleg őrült volt. A fellépőruhámat a színpadon vettem fel, és megbotlottam, ráestem valakire. Ó, ne! De nagyon elegánsan elkaptak. Viccet csináltunk belőle, mindenki nevetett, teljesen rendben volt. Aztán a mikrofonom is hol működött, hol nem. Mindenféle technikai hiba történt. De őszintén szólva titokban szeretem, amikor rosszul mennek a dolgok. Szeretem a nagy nyomás alatti helyzeteket.
Úgy érzem, az életemben már kifejlesztettem egy csomó eszközt arra, hogy kimásszak a kínos vagy kellemetlen helyzetekből, és tegnap este tényleg mindent bevetettem. Olyan volt, mintha a koncert fele zene lett volna, a másik fele pedig stand-up comedy. És szerencsére nem mondtam egyetlen olyan dolgot sem a színpadon, amin ne nevetett volna fel az egész terem. Szóval végül jól sikerült, de egy hihetetlenül emlékezetes este volt.
És mi következik számodra? Számíthatunk rá, hogy hamarosan új zenét hallunk tőled?
A turné után jön az első saját turném, ahol én leszek a főfellépő. A Sweat volt az első kislemez a következő projektről. Jön még néhány új dal, és augusztusban indul az első önálló turném.
És van valamilyen üzeneted a magyar rajongóidnak? Tudom, hogy most Ausztriában vagyunk, de te ugye Magyarországról származol.
Őszintén, eddig minden koncert, amit Európában adtunk, a kedvencemmé vált. Általánosságban elmondható, hogy az európai közönség – és feltételezem, hogy Magyarországon is – sokkal kevésbé feszélyezett, ha arról van szó, hogy jól érezzék magukat. Az amerikaiak elmennek egy koncertre, de gyakran merevek, és csak azon vannak, hogy menők legyenek. De az, hogy próbálsz menő lenni, az valójában nem is menő – és én imádom, hogy itt mindenki teljesen elengedi magát.
Az egyik legutóbbi koncerten volt egy lány, aki egy táblát tartott, amin ez állt: „Ha lenne farkam, most állna.” Ez annyira rohadt vicces volt! És ez csak egy volt a sok őrült felirat közül az utóbbi koncerteken. Szóval azt hiszem, ez az üzenetem a magyar rajongóknak.
