Csillagot kap Miley Cyrus a Hollywoodi hírességek sétányán

Az előadó elmondása szerint ezzel egy álma válik valóra.

Miley Cyrus az utóbbi időben végre bezsebeli azokat a kitüntetéseket, amiket már régóta megérdemel. Tavaly megnyerte élete első Grammy-díját, és ő lett a legfiatalabb ember, aki megkapta a Disney-legenda kitüntetést, jövőre pedig saját csillaga lesz a Hollywoodi hírességek sétányán. Összesen 35 sztárt jelentettek be, akiknek a csillagával hamarosan fotózkodhatnak a rajongók a világhírű utcán, köztük az előadóét is.

Miley úgy fogalmazott, kiskorában gyakran sétált az édesapjával a csillagok utcáján, és azzal, hogy nemsokára ő is ott fog szerepelni, egy álma válik valóra.

Reklám 1

Amikor kislányként először jöttem Nashville-ből Los Angelesbe, a családom egy Hollywood Boulevard-i szállodában szállt meg, és apukámmal késő esti sétákra indultunk, amikor senki sem ismerte fel őt. Csak mi voltunk az ajándékboltokban, ahol hamis Oscar-szobrokat és Marilyn Monroe-s ajándéktárgyakat vettünk. Most, hogy én is ott lehetek ezen a legendás sétányon, azok között az ikonok között, akik inspiráltak engem, olyan, mintha álmodnék. Ez a pillanat örökre megmarad

– írta az Instagram oldalán.

A sztár egyébként nemrég dobta piacra a legújabb, Something Beautiful című albumát, melyen egy Walk of Fame című dal is helyet kapott. A videójában természetesen a hírességek sétányán láthatjuk Miley-t.

Demi Moore, Timothée Chalamet és Rachel McAdams is csillagot kapnak

Persze nem Miley az egyetlen, aki a 2026-os kitüntetettek között szerepel. Csillagot kap még többek között Rachel McAdams, akit például a Bajos csajok és a Szerelmünk lapjai című filmekből ismerhetünk, Demi Moore, aki éppen a reneszánszát éli A szer című alkotásnak köszönhetően, vagy éppen Timothée Chalamet is, akit legutóbb a Sehol se otthon című filmben láthattunk a mozivásznon.

35 sztár nevét jelentették be, akik csillagot kapnak a világhírű után.

Érdekesség, hogy miután kiválasztották a kitüntetetteket, egy 85 ezer dolláros, azaz egy majdnem 29 millió forintnyi összegnek megfelelő szponzori díjat kell vállalniuk, amely fedezi a csillag elkészítését és elhelyezését, valamint a hírességek sétányának karbantartását. A díjazottaknak legfeljebb két évük van arra, hogy leszervezzék a saját átadó ünnepségüket, mielőtt az ajánlat érvényét veszti.

Íme a 2026-os díjazottak teljes listája kategóriákra bontva:

Film

Demi Moore 
Emily Blunt
Timothée Chalamet
Chris Columbus
Marion Cotillard
Keith David
Rami Malek
Rachel McAdams
Franco Nero
Deepika Padukone
Molly Ringwald
Stanley Tucci
Carlo Rambaldi (posztumusz)
Tony Scott (posztumusz)

Televízió

Greg Daniels
Sarah Michelle Gellar
Lucero
Gordon Ramsay
Melody Thomas Scott
Bradley Whitford
Noah Wyle 
Robin Roberts és George Stephanopoulos

Zene

Air Supply
Bone Thugs-N-Harmony
Paulinho da Costa
The Clark Sisters
Miley Cyrus
Josh Groban
Intocable
Angélique Kidjo
Lyle Lovett

Színház

Lea Salonga
Gabriel „Fluffy” Iglesias

Sport

Shaquille O’Neal