A készítők azt remélik, a Barbie-hoz hasonló sikereket érhet el az alkotás.
Két évvel ezelőtt jelent meg az élőszereplős Barbie film, melynek köszönhetően szó szerint az egész világ Barbie-lázban égett. Az alkotás elsöprő sikert aratott: több, mint 1,4 milliárd dollárt hozott a kasszára, és már a mozis nyitóhétvégéjén rekordot döntött. Nem meglepő, hogy a hollywoodi filmstúdiók azóta is azon törik a fejüket, milyen gyerekjátékból csinálhatnának filmet, amivel a Barbie nyomába érhetnek. Most pedig az Amazon MGM Studios meg is találta, mire teszi le a voksát, ami nem más, mint a Bratz babakollekció.
A divatbabák 2001-ben indultak hódító útjukra, és azóta is tarolnak. Több, mint 200 millió darab kelt el belőlük világszerte, és az Amazon szerint az összes játékmárka közül a Bratz rendelkezik a legnagyobb aktivitással a közösségi oldalakon. Mindezek alapján valószínűleg a mozivásznon is nagy népszerűségnek örvendenek majd a divatbabák, főleg, hogy a történetben egy mindenki által ismert világsztárral szállnak majd szembe.

Az alkotás egyik producere ugyanis nem más lesz, mint Kim Kardashian, és ha minden jól megy, a reality sztár szerepelni is fog benne. A sztoriról egyelőre semmit nem tudni, azon kívül, hogy Kim alakítaná benne a főgonoszt. A szerződést a Deadline információi szerint még nem írták alá, de jó irányba haladnak a tárgyalások.
Szeretné, ha komolyan vennék színésznőként
A reality sztár régi célja, hogy színésznőként is komolyan vegyék az emberek, ezért pedig jelenleg mindent meg is tesz. Karrierje során több filmben is feltűnt már, igaz, főként kisebb szerepekben, viszont az American Horror Story tavalyi, tizenkettedik évadában már főszerepben láthattuk. A kritikusok többnyire pozitív fogadtatásban részesítették az alakítását.
A közeljövőben több, a nevével fémjelzett alkotás is érkezik, köztük a Netflixes vígjáték, a The Fifth Wheel, melyben főszerepben láthatjuk majd, Ryan Murphy drámasorozata, az All’s Fair, és a Group Chat című széria, melyet producerként is jegyez.



