Élő albummal jelentkezett a banda.
2023-ban és 2024-ben szó szerint az egész világot bejárta a Jonas Brothers az eddig megjelent öt albumukat ünneplő, nagyszabású turnéjukkal. Hozzánk legközelebb Bécsben léptek színpadra, ahol sok magyar rajongó is láthatta őket – most pedig újra átélhetjük a showt. Élő albummal jelentkeztek ugyanis a srácok, amit London ikonikus arénájában, az O2-ben rögzítettek tavaly szeptemberben, így a lemez nemes egyszerűséggel a Live From The O2 London címet kapta.
Az anyagon összesen 24 dal élő változatát hallhatjuk. Köztük olyan slágerekét, mint az S.O.S., a Burnin’ Up, a Lovebug, vagy éppen a Sucker, a 2023-as The Album trackjei közül például a Celebrate!, vagy éppen a Waffle House, de egy The Cranberries feldolgozás, a Dreams is felcsendül rajta, sőt, egy vadiúj dal is, a When You Know, mely a banda közelgő, új albumán kap helyet.
A The Tour az egyik legambíciózusabb és legkifizetődőbb turné volt, amibe valaha is belevágtunk. Olyan országokban léptünk fel vele együtt, ahol korábban még soha, és megtiszteltetés volt minden este látni, ahogy ti életetek legjobb pillanatait élitek át
– fogalmaztak a turnéról.
Az élő album érdekessége, hogy pont Nick születésnapján, szeptember 16-án vették fel.
Augusztusban jön az új albumuk
Bőven van okuk idén is ünnepelni a Jonas Brothers fanoknak, ugyanis kevesebb, mint két hónap múlva érkezik az új albumuk. Az anyag a Greetings From Your Hometown címet kapta, és augusztus 8-án kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra. Az első kislemezt, a Love Me to Heaven-t pedig már hallgathatjuk is róla.
Turnéra is indul a banda a megjelenés után két nappal, mellyel a megalakulásuk 20. évfordulóját ünneplik. A koncertsorozatnak egyelőre csak az amerikai szakaszát jelentették be.