Új dallal kiegészülve jelent meg Conan Gray első albumának évfordulós kiadása

5 éves lett az előadó debütáló lemeze.

Napra pontosan 5 éve, 2020. március 20-án jelent meg Conan Gray debütáló albuma, a Kid Krow, ennek örömére pedig egy meglepetéssel készült a rajongóinak. Piacra dobta a lemez évfordulós kiadását, melyen többek között egy eddig soha nem hallott dal is helyet kapott az érából. A Bed Rest egy szívbemarkoló ballada, ami az előadó elmondása szerint tökéletesen tükrözi a fél évtizeddel ezelőtti életszemléletét.

Bed Rest a legjobb választás arra, hogy megünnepeljük az 5 éves évfordulót. Nem csak azt foglalja magába tökéletesen, hogy mit gondoltam az életről akkoriban, de valahogy azt is, hogy mit gondolok róla most, 5 év elteltével. Néha egy kicsit meg kell bolondulnod ahhoz, hogy újra észhez térj

– írta az Instagram oldalán.

A korong új változatára, mely a Kid Krow, Decomposed címet kapta, még két bónusz dal is rákerült. Az egyik a The Cut That Always Bleeds, a másik pedig a Heather című sláger élő verziója. Az utóbbiban a szerzemény eredeti verzéje is hallható, mely a végleges trackbe nem került bele.  

Több, mint 200 dalt írt a lemezre

A 2020-as Kid Krow-n összesen 12 track kapott helyet, és bőven volt miből válogatnia az előadónak. Az anyagra ugyanis elmondása szerint több, mint 200 dalt írt. A dallistán olyan szerzemények találhatóak, mint a Wish You Were Sober, a Maniac, vagy éppen a Checkmate

5 évvel ezelőtt ez az album indította el az életemet. Nem is tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki befogadott a világába ezeknek a daloknak köszönhetően

– fogalmazott.

Saját maga rajzolta a borítót

Az évfordulós kiadás új borítót is kapott, melyet maga Conan rajzolt. Nem csak a streamingen lesz elérhető az anyag, hanem bakeliten is megjelenik, ráadásul pár különleges meglepetéssel kiegészítve. A fizikális változatban lesznek kézzel írott dalszövegek, és pár extra rajz is, amiket az előadó a borító tervezésekor készített.