Majdnem 10 perces dallal tért vissza az énekes.
Tavaly sem hagyta unatkozni a rajongóit YUNGBLUD, hiszen több dalt is kiadott, most azonban új fejezet kezdődött a karrierjében. Megérkezett a negyedik albuma felvezető kislemeze, ami egy igencsak különleges szerzemény. A Hello Heaven, Hello ugyanis majdnem 10 perc hosszúságú – egészen pontosan 9 perc és 6 másodperces.
A 27 éves énekes a legkiforrottabb, és egyben az eddigi legkreatívabb munkájának tartja a dalt.
Ez a dal egy utazás, amin keresztül visszatérek önmagamhoz. Búcsút mondok vele a múltamnak, és annak, ahogy az emberek eddig gondoltak rám, ugyanakkor a jövőt és az előttem álló utat is köszöntöm vele. Ezt a történetet teljes egészében, az elejétől a végéig kell meghallgatni
– nyilatkozta a megjelenés kapcsán.
A szerzeményhez videó is forgott, melyet Charlie Sarsfield rendezett. A klip premierje az MTV csatornáin, illetve New Yorkban, a Times Square egyik óriásplakátján volt.
Négy évvel ezelőtt született meg a dal
Érdekesség, hogy az új dal nem a közelmúltban született meg. YUNGBLUD nem kevesebb, mint négy évvel ezelőtt, még bőven a 2022-es YUNGBLUD című albuma megjelenése előtt írta. Éppen akkor ért véget a második lemezét népszerűsítő turnéja, amivel minden addiginál nagyobb sikereket ért el. Azonban ahelyett, hogy ezeket ünnepelte volna, egyedül ült a New York-i hotelszobájában, és azon gondolkozott, hogyan tovább.
Úgy éreztem, elkezdtem ismételni önmagamat. A saját kliséim áldozatává váltam, és elkényelmesedtem. Ez valamilyen szinten pozitív, hiszen azt jelenti, hogy megtaláltam a saját stílusomat. De mindig is azt mondtam: ha kiszámítható, hogy mit fogok csinálni legközelebb, az számomra azt jelenti, hogy elbuktam
– emlékezett vissza.
Hozzátette, hogy sokan azt tanácsolták neki, hogy ne kezdjen új érát egy több, mint 9 perces dallal, mert túl kockázatos. Ő azonban pont az ellenkezőjét gondolja: szerinte inkább egy nagyon jó lehetőség.

© MUSICDAILY
Rockoperával jön
Hogy mire számíthatunk az előadó soron következő, negyedik lemezétől? Valami igazán nagyszabásúra, ugyanis elmondása szerint egy rockoperát tervez piacra dobni. A tavalyi, budapesti koncertje előtt mi is beszélgettünk az énekessel, és így mesélt az új albumáról a MUSICDAILY-nek:
Teljesen más, mint bármi, amit eddig csináltunk. Egy koncepcióalbum lesz. Egy rockopera lesz. Egy percre sem áll meg a zene. Az összes dal egybeolvad, és így is akarom előadni majd a turnén. Semmihez sem fogható, amit eddig csináltunk, de ez a kedvenc dolgom, amit alkottunk. Már négy éve dolgozom rajta, és életem egyik legnagyobb kalandja volt.
Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra várható a teljes anyag.