OnlyFansezni kezdett a Harry Potter sztárja, hogy kifizesse az adósságát

A házát is fel szeretné újítani az ebből befolyt összegből.

Nemrég Lily Allen kezdett OnlyFans oldalt, hogy a lábáról áruljon képeket, most pedig egy újabb brit híresség regisztrált a platformra. Nem más, mint a Harry Potter sztárja, Jessie Cave. A színésznő az ikonikus filmsorozat utolsó három részében alakította Lavender Brown karakterét, azonban az utóbbi évek során nem sokat láthattuk a képernyőn. Ezt sajnos igencsak megérezte anyagilag. 

Jessie azért kezdett OnlyFansezni, hogy ki tudja fizetni az adósságát. Elmondása szerint a tervek szerint egy évig lesz jelen a felületen, és az ebből befolyt összegből a házát is fel szeretné újítani.

Egy év. Egy évet adot ennek az egésznek. Hogy mi a célom vele? Felújítani a házamat, hogy biztonságos legyen – letapétázni, és új tetőt építeni rá. Hogy mi a célom vele? Hogy kimásszak az adósságomból

– írta a Substacken.

Valószínűleg más munka után is nézhetett volna, ha pusztán az adóssága kifizetése és az otthona rendbe hozása lenne a célja. Azonban nem titkolja, hogy van egy másik oka is, ami miatt az OnlyFans mellett döntött.

Úgy érzi ugyanis, hogy részben a Harry Potter miatt az emberek fejében egy jó kislány imázs él róla, amit most szeretne lerombolni. 

Hogy mi a célom vele? Talán az, hogy növeljem az önbizalmamat. Talán az, hogy bizonyítsak azoknak, akik a múltban szimplán egy kedves kislánynak könyveltek el. Hogy időt és energiát szenteljek annak, amibe eddig nem fektettem sokat: önmagam szeretetének. Úgy érzem, valami pajkos, valami elbaszott dolgot csinálok, és ez tetszik. Lerombolom a jó kislány színésznő imázsomat

– folytatta.

Az adósságát szeretné rendezni a Harry Potter sztárja az OnlyFans oldalából befolyt összegből.

Érzéki videókat fog posztolni… a hajáról

Ha valaki azért iratkozna fel a sztár OnlyFans oldalára, hogy pucér képeket és videókat lásson róla, az inkább ne tegye. Semmi ilyen tartalomat nem fog ugyanis megosztani. Ehelyett érzéki videókat fog posztolni… a hajáról. Ígérete szerint a feliratkozói a legjobb minőségű tartalmat fogják kapni a hajáról, annak hangjáról, és azoknak fog kedvezni, akiknek hajfétise van. 

Ez is egy fétis. A fétisnek nem feltétlenül kell szexuális töltetűnek lennie 

– fogalmazott a Before We Break Up Again podcastben.

Az Instagram oldalán azt írta, még számára is egy kicsit fura a dolog, de várja, hogy a feliratkozóival közösen belevágjon ebbe a kalandba.