Tom Grennan új albummal tér vissza – Harc a démonokkal és a táncparketten

Tom Grennan bejelentette új albumát és megosztotta legújabb kislemezét is, a Shadowboxingot.

Tom Grennan ma hivatalosan is bejelentette negyedik stúdióalbumát, amely az Everywhere I Went Led Me To Where I Didn’t Want To Be címet viseli. A várva-várt lemez a 2023-as What Ifs & Maybes folytatása lesz, és augusztus 15-én jelenik meg az Insanity Records gondozásában. Az albummal együtt Grennan egy nagyszabású turnét is meghirdetett: a GRENNAN ‘25 sorozatban eddigi legnagyobb koncertjeit adja, köztük egy szeptemberi brit és ír arénaturnét, amely 11 hatalmas helyszínt érint.

A most megjelent Shadowboxing kislemez a tavalyi év végi sláger, az It Can’t Be Christmas (Amazon Music Original) és a Higher sikerét követi. Az ünnepi dal már debütálásakor ezüstminősítést kapott, és Grennan karrierjének eddigi legmagasabb helyezését érte el a brit slágerlistán. Az első helyet csak az örök klasszikus karácsonyi előadók, Wham! és Mariah Carey tartották meg előtte. A duplán listavezető albumaival, BRIT- és Ivor Novello-jelöléseivel, teltházas arénakoncertjeivel és az MTV legjobb brit előadó díjával Tom Grennan egyértelműen az ország egyik legnagyobb popsztárja. Tavaly augusztusban 25 000 fős közönség előtt adott nagyszabású koncertet Londonban, a Gunnersbury Parkban – most pedig készen áll, hogy még magasabb szintre lépjen. A magyar közönség először a 2022-es SZIN Fesztiválon, Szegeden láthatta először, ahol egy magyar lánnyal is duettezett, majd 2023-ban a Sziget Fesztiválon egy interjú erejéig is elcsíptük a slágergyáros fenegyereket.

Az új album egy modern popzenei alkotás, amelyet Justin Tranter közreműködésével készített. Tranter olyan előadók slágerei mögött állt, mint Britney Spears, Linkin Park, Dua Lipa és Fall Out Boy, így tökéletes partnernek bizonyult Grennan hangzásának frissítésében.

Olyan zenét akartam csinálni, amely visszaadja George Michael, Prince és Freddie Mercury energiáját. A legtöbb dal felemelő, táncra és éneklésre késztet.

Shadowboxing az album második beharangozó dala, amelyet az energikus Higher követett tavaly szeptemberben. Ez volt az első szám, amelyet Grennan és Tranter közösen írtak, és az egész lemez esszenciáját hordozza:

Ez a dal az önmagammal folytatott harcomról szól. Nap mint nap megküzdök a bennem élő démonokkal, de mostanra megtanultam, hogyan álljak ki ellenük. Mentálisan és fizikailag is készen állok – olyan vagyok, mint egy sportoló.