Tom Grennan egy időben profi focistának készült, aztán valahogy mégis a zeneiparban kötött ki – a legnagyobb örömünkre. A brit énekes tehetségét egy házibulin, karaoke közben fedezték fel a barátai, amire saját bevallása szerint ő maga nem emlékszik, azonban a haverok bíztató szavai elégnek bizonyultak ahhoz, hogy akusztikus gitárt ragadjon, és kis bárokban kezdjen fellépni. Az első kislemezét 2016-ban dobta piacra, azóta pedig már 3 nagylemezt tudhat maga mögött, melyek közül az utóbbi kettő egészen a brit Official Chart albumlista éléig menetelt, olyan slágereket tudhat magáénak, mint a Little Bit of Love, a Remind Me, a Calvin Harris-szel közös By Your Side, vagy éppen a legújabb How Does It Feel, és a hazájában többtízezres arénákat tölt meg.
Tom nyitotta az idei Sziget Fesztivál Nagyszínpadát augusztus 13-án, de nem most járt először hazánkban. 2018-ban ugyancsak a Sziget közönségét varázsolta el az összetéveszthetetlen hangjával, a kirobbanó energiájával, és a végtelenül pozitív kisugárzásával, tavaly pedig a szegedi SZIN-nek volt az egyik főfellépője. Az idei Szigetes koncertje előtt volt szerencsénk egy kicsit beszélgetni vele, és elárulta nekünk, hogy hamarosan ismét visszatér Magyarországra, ugyanis új turnéra készül, amit elmondása szerint már nagyon vár. Mesélt még a legújabb, két hónapja megjelent albumáról, a What Ifs & Maybes-ről, a turnézásról, arról, hogy mi segít neki abban, hogy optimista maradjon a nehéz időkben, hogy mit jelent számára a siker, üzent a magyar rajongóinak, és természetesen egy kicsit tanítottuk is magyarul – exkluzív interjú Tom Grenannel a Szigetről.
Nagyon örülünk, hogy itt vagy Budapesten.
Köszi.
Volt lehetőséged egy kicsit felfedezni a várost?
Igen, futottam ma egy jót. Először körbementem Budán, aztán pedig Pesten, király volt.
Majdnem napra pontosan 2 hónapja jelent meg a legutóbbi albumod, a What Ifs & Maybes. Mi a legfontosabb dolog, amit a lemez készítése során tanultál?
Hű… Az, hogy mindig bízzak magamban, mindig legyek őszinte, és nyíljak meg, amennyire csak tudok.
Úgy gondolom, amikor ennyire őszinte vagy egy albumon, azzal tudnak azonosulni az emberek.
Szóval ja, ez volt a legnagyobb lecke, és ezt imádom. Imádok őszinte lenni, és a szívem-lelkem beletenni egy lemezbe.
És melyik dalt volt a legnehezebb elkészíteni rajta?
Egyiket sem.
Egyiket sem? Mindegyik könnyen jött?
Nem teljesen.
Nem mindegyik készült el gyorsan, de a kedvenc dolgom a dalszerzésben az, hogy olyan, mint egy kirakós. Meg kell fejtened, és megpróbálnod a darabokat a helyükre illeszteni.
Amikor ez sikerül, az csodálatos érzés. Imádom ezt a folyamatot, és imádom, hogy… Nem is tudom, hogy nehéz-e, nem szeretem ezt a szót, mert negatív. Úgy gondolom, ez egy folyamat, és jó módja annak, hogy tanulj magadról, és magáról a dalszerzésről is.
Számomra olyan ez az album, ami kikapcsol, amire az emberek táncolhatnak, és egy kicsit elfelejthetik a gondjaikat.
Igen, teljes mértékben.
Neked mi segít pozitívnak és optimistának maradni, amikor az élet egy kicsit nehéz?
Húha. Az edzés rengeteget segít nekem, aztán nyilván ott a zene is, és a hosszú séták. Ezek segítenek nekem abban, hogy tisztábban lássak, a helyükre tegyem a dolgokat, és ne egyből a célvonalhoz akarjak sprintelni, hanem szépen, lépésről lépésre haladjak. Egy kellemes, kiegyensúlyozott séta vagy futás is teljesen rendben van.
És melyik dalodat mutatnád meg egy olyan embernek, aki még nem ismer téged?
Azt mondanám neki, hogy hallgassa végig az albumomat. Hallgassa meg az albumot és fedezze fel teljes egészében.
Ha választanod kéne egy főcímdalt az életednek, mi lenne az?
Egy főcímdalt az életemnek? Az I’m Still Standing Elton Johntól.
Jó választás. Mivel jelenleg egy fesztiválon vagyunk, beszélgessünk egy kicsit a koncertekről és a turnézásról. Van bármiféle koncert előtti rituáléd, amit minden egyes fellépésed előtt csinálsz?
Nincsen, nem igazán van. Be szoktam melegíteni az hangom, de ezt rengeteg énekes csinálja. Ezen kívül nincsen rituálém, semmi ilyesmi… Nem tudom. Talán elmondok még egy imát, mielőtt színpadra lépek, de ezt leszámítva nincsen.
Okés, és mi az az egy dolog, ami nélkül nem indulsz el otthonról, mikor turnézol?
A párnám. Mindenhova viszem magammal a párnám, mert otthon-illata van.
Már jó ideje a zeneiparban tevékenykedsz. Ha lenne egy időgéped, amivel visszamehetnél az időben a karriered kezdetéhez, és adhatnál a fiatalabb énednek egyetlen tanácsot, mi lenne az?
Az, hogy ne pánikolj. Maradj nyugodt, és maradj önmagad. A dolgok néha rosszra fordulnak, ilyen az élet, de te csak maradj önmagad.
És mit jelent számodra a siker? Hogyan írnád körül magadra nézve?
Boldogságot.
Ha boldog vagy, akkor sikeres vagy.
Ez így igaz. Végül pedig, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Azt üzenném, hogy alig várom, hogy visszatérjek Magyarországra. Köszönöm szépen a támogatásotokat. Amikor Budapesten sétálgattam, rengetegen jöttek oda hozzám köszönni, és azzal, hogy mennyire szeretik a zenémet.
Ha nézed ezt, és még nem találkoztunk, vagy nem láttál még élőben, hamarosan visszatérek Magyarországra. Nemsokára turnézni fogok, és már nagyon várom.
Nagyon szeretlek benneteket, vigyázzatok magatokra, és legyetek boldogok.