Edgar Allan Poe novellájának filmadaptációjában szerepelhet Sydney Sweeney

Újabb horrorfilmben láthatjuk a színésznőt.

Edgar Allan Poe novelláját filmesíti meg az A24, és nem is akárkit szemeltek ki az egyik főszerepre. Sydney Sweeneyvel folynak a tárgyalások, hogy az ő nevével fémjelezve elevenedhessen meg a képernyőn az 1842-ben megjelent A vörös halál álarca című történet. A forgatókönyvért Charlie Polinger felel majd, és ő lesz a rendező is.

A novella egy hercegről szól, aki a veszélyes, vörös halál nevű pestist igyekszik mindenáron elkerülni. A volt apátságokból kialakított kastélyai egyikében rejtőzik el a betegség elől. Itt rendez álarcosbált a nemeseinek, azonban egy rejtélyes idegen is beférkőzik az eseményre, ez pedig végzetesnek bizonyul a herceg és a társasága számára. 

A készítők egy sötét és modern feldolgozást ígérnek, melyben a horror mellett a vígjáték elemei is megjelennek. A Deadline információi szerint a forgatás még idén kezdetét veszi.

Nem ez lenne Sydney első horrorfilmje

Sikerekben gazdag pár évet tudhat maga mögött Sydney. Az Eufóriának köszönhetően ismerte meg a nevét az egész világ, azóta pedig valódi filmsztárrá nőtte ki magát. A hazánkban tavaly év elején megjelent Imádlak utálni világszerte hatalmasat ment, tavasszal pedig egy horrorfilmmel erősített a színésznő.

Szeplőtlen című alkotás igazi szerelemprojekt volt a számára. Hosszú évekkel ezelőtt akadt a forgatókönyv a kezébe, és azóta szerette volna a történetet elhozni a mozivászonra. Egy fiatal apácát alakított benne, aki egy olaszországi zárdában lel új otthonra – azonban hamar rájön, hogy borzasztó dolgok történnek a falai között.

Tavaly már láthattuk egy horrorfilmben Sydney Sweeneyt.

Amellett, hogy a főszerepben láthattuk, Sydney volt a film producere is.

Nemrég a Netflix is feldolgozta Edgar Allan Poe műveit

2023 októberében jelent meg Az Usher-ház bukása című sorozat a Netflixen, mely szintén az ikonikus író és költő műveit dolgozta fel modern köntösben. A 8 részes széria sikeresnek bizonyult. A megjelenés hetében a streaming platform legnézettebb angol nyelvű fikciós sorozata lett, és a kritikusok körében is pozitív volt a fogadtatása.