Mától nézhető Sydney Sweeney új horrorfilmje a hazai mozikban

Új szerepben láthatjuk a színésznőt a mozivásznon.

Sydney Sweeney az HBO Eufória című sikersorozatának köszönhetően robbant be a köztudatba, idén pedig egy számára teljesen új műfajban mutatkozott be a nagyközönség előtt a Glen Powell-lel közös Imádlak utálni című romantikus vígjátékában, mely hatalmas sikert aratott. A tévéképernyő után ezzel a mozivásznat is meghódította a színésznő, és sikeresen belopta magát a közönség szívébe – most pedig visszatért a mozikba, ismét egy homlokegyenest más szerepben. 

Mától nézhető ugyanis a hazánkban a sztár legújabb filmje, a Szeplőtlen, mely egy vérfagyasztó pszichológiai horror, és amiben Sydney egy apácát alakít. 

A történet szerint Cecilia (Sydney Sweeney) egy mélyen hívő apáca, aki maga mögött hagyja az otthonát, az Egyesült Államokat, hogy egy messze eső olaszországi zárdában szolgálja Istent. A többi apáca és az ottani pap is tárt karokkal várják őt, azonban a szívélyes fogadtatást követően egyre inkább azt érzi, hogy egy rémálomba csöppent. Nem sok kell hozzá, hogy világossá váljon számára: az új otthona sötét tiktokat őriz, és kimondhatatlan borzalmakat rejt. Hogyan lehetséges, hogy Cecilia istenfélő szüzessége ellenére hirtelen várandós lesz?

Sydney nem csak a főszereplője a filmnek, de karrierje során először a produceri munkálatokat is ő látta el, mellette pedig olyan színészek tűnnek még fel benne, mint Álvaro MorteGiorgio ColangeliBenedetta PorcaroliSimona Tabasco, akit A Fehér Lótusz második évadában is láthattunk, és Niccolò Senni.

Sydney számára igazi szerelemprojekt a SzeplőtlenJimmy Fallon műsorában árulta el, hogy egy évtizeddel ezelőtt már pályázott erre a szerepre, azonban akkor végül el sem készült az alkotás. Elmondása szerint az évem során egyszerűen nem bírta kiverni a fejéből a történetet, így úgy döntött, visszatér hozzá, és megvalósítja ő maga.

16 éves koromban már megpályáztam ezt a szerepet a film egy korábbi változatában, ami végül soha nem készült el. Szóval most, 10 évvel később úgy döntöttem, hogy megcsinálom én magam. Fogtuk magunkat, és újraírtuk a forgatókönyvet úgy, hogy passzoljon a 25 éves énemhez. Ez volt az első film, aminek a producere voltam, és csodálatos élmény volt 

– mesélte.

A sztár egy családi nyaralással is megfűszerezte a forgatást, ami Olaszországban zajlott. Az egyik nagymamájának ugyanis mindig is nagy álma volt, hogy eljuthasson az országba, így mindkét nagyiját meglepte egy olasz úttal – mi több, a filmben is feltűnnek mellette.

Megleptem őket azzal, hogy elrepítettem őket Olaszországba, és statiszták lehettek a filmben. Ők is ott vannak az idős kis apácák között.

A film előzetesét alább tudod megnézni: