Már itthon is nézhető az Egy nap sztárja, Leo Woodall új sorozata

Az alkotásban egy matematikust alakít a színész.

Leo Woodall csillaga egyre csak feljebb és feljebb ível. A színész nevét A Fehér Lótusz második évadának köszönhetően ismerte meg a nagyvilág, majd a Netflix Egy nap című sorozata növelte tovább a népszerűségét, most pedig újabb szériában láthatjuk, mint főszereplőt. Ezúttal egy thrillerben tűnik fel, mely a Küzdj címet kapta. Az alkotás már hazánkban is elérhető az Apple TV+-on.

A történetben Leo egy matematikust alakít, akinek sikerült megfejtenie a prímszámok mintáját, mely a világ összes számítógépének a kulcsát rejti. Hamarosan azonban rá kell jönnie, hogy egy láthatatlan ellenség bármit megtenne, hogy elpusztítsa az ötletét. A srác egy nyugtalanító összeesküvés kellős közepén találja magát, a tét pedig egyre nagyobb lesz.

Az alkotás összesen 8 részből áll, a premierrel pedig az első kettő vált nézhetővé a streaming platformon. Ezután hetente, szerdánként jönnek az új epizódok. Az utolsó rész március 5-én jelenik meg.

Leo mellett olyan színészek tűnnek fel a képernyőn, mint Quintessa Swindell, akit az Eufóriában is láthattunk, Sidse Babett Knudsen, David Morrissey, Stephen Rea, vagy éppen a Sólyomszem sztárja, Fra Fee.

Egy matematikust alakít az új sorozatában Leo Woodall.

Több filmje is érkezik a közeljövőben

A színész a képernyők után hamarosan a mozivásznat is meghódítja. Hazánkban február 13-án kerül bemutatásra a Bridget Jones: Bolondulásig, mely az első mozifilmje lesz, emellett pedig még három alkotása érkezik. A Nomad egy sci-fi lesz, a Nuremberg egy történelmi dráma, melyet egyébként Budapesten forgattak, a Tuner pedig egy thriller, melynek jelenleg is zajlanak a munkálatai.