A lemez március elején kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra.
A BLACKPINK JENNIE-je hivatalosan is bejelentette az első szólóalbumát. A lemez a Ruby címet kapta, és nagyjából másfél hónap múlva, március 7-én kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra. A sztár egy rövid videó kíséretében osztotta meg a nagy hírt, melyből az is kiderült, hogy nem akármilyen közreműködő előadókkal dolgozott az anyagon.
Hallható lesz a korongon egy-egy kollab erejéig Childish Gambino, Dua Lipa, Doechii, Dominic Fike, FKJ, és Kali Uchis is.
A Ruby-n összesen 15 track kapott helyet, köztük a felvezető kislemez, a Mantra is, és már elő is lehet rendelni a különböző kiadásait. Érdekesség, hogy az előrendelhető verziókra a dalok szóló változatai kerültek rá, a közreműködő előadók nélkül.
Meg szeretné mutatni a világnak, ki is az a JENNIE
Az előadó korábban elárulta, hogy a legutóbbi BLACKPINK turné alatt már fejben az albumán munkálkodott. Elmondása szerint elgondolkozott azon, hogy mi az az álma, amit még nem sikerült elérnie, és egyből egy szólólemez jutott eszébe. És hogy mi a célja vele?
Remélem, hogy ezzel az albummal meg tudom mutatni a világnak, ki is az a JENNIE valójában, és milyen zenét csinál egyedül. Az sem érdekel, ha az emberek utálni fogják
– árulta el.
Azt is megtudhattuk, hogy egy igazán izgalmas és színes anyagra számíthatunk. Több különböző műfajjal kísérletezett, így mindenki számára lesz valami rajta, és a fanok nagy örömére a rapper énje is visszaköszön az albumon.