Magyar szinkronnal érkezett meg Netflixre az Avicii életét bemutató dokumentumfilm

Már itthon is elérhető az Avicii életét bemutató dokumentumfilm a Netflixen, magyar szinkronnal.

Az idei Tribeca Filmfesztiválon már bemutatásra került a 2018-ban tragikusan fiatalon, csupán 28 évesen elhunyt DJ, Avicii életét és munkásságát bemutató dokumentumfilm, az Avicii – A nevem Tim. Az alkotás itthon december 31-én, szilveszter napján érkezett a Netflixre magyar szinkronnal, a zenész utolsó fellépésével együtt, melyre Ibizán került sor – ezt az Avicii – Az utolsó koncertem névre keresztelték. 

Avicii 2018-ban vetett véget életének
Avicii 2018-ban vetett véget életének

A film a szupersztár mögött rejlő ember, Tim Bergling, egy félénk és visszahúzódó srác történetét meséli el, akiből egyszer csak a világ egyik legkedveltebb előadója, Avicii lett. Láthatunk majd benne eddig soha nem látott házi videókat, interjúkat, és archív felvételeket, a narrátor pedig maga a DJ lesz korábban felvett anyagokon keresztül. Az 1 óra 35 perces alkotás a művész egész életét magába foglalja, egészen 1989-től, a stockholmi szülészeti osztályon első lélegzetvételétől kezdve a 2018-as haláláig Omanban. 

Avicii előtt csak Tim volt. Saját szavain keresztül ismerheted meg, hogyan lett egy zenei csodagyerekből generációjának egyik meghatározó művésze

– áll a hivatalos leírásban

Tragikus halál, fiatalon

Avicii utolsó fellépésére két évvel a halála előtt, 2016-ban került sor. Ezután úgy döntött, abbahagyja a turnézást, erről pedig  akkor a weboldalán írt a rajongóinak:

Úgy érzem, változásra van szükségem, mert már egy ideje harcolok magammal.

Két évvel később a sztár saját kezűleg vetett véget az életének.

dokumentumfilm / az utolsó koncert