Reagált Ariana Grande a külsejét ért támadásokra

Elmondása szerint már nem veszi fel őket, mert nincs helyük az életében.

Ariana Grande tizenéves kora óta a reflektorfényben van, így hozzá van már szokva, hogy az emberek véleményt formálnak a megjelenéséről, azonban az utóbbi hónapok során szinte minden eddiginél jobban célkeresztbe került. Az énekes-színésznő ugyanis többet szerepel a nyilvánosság előtt a Wicked című filmjét népszerűsítő kampánynak köszönhetően, mint az elmúlt évek alatt tette, és sokaknak feltűnt, hogy vékonyabb, mint korábban volt. Persze egyből megindultak a találgatások, hogy mi a “baja”: rengeteg teória kering online arról, hogy milyen betegsége lehet a sztárnak, ami miatt ennyit fogyott, ezek pedig hozzá is eljutottak.

Ari egy francia publikációnak reagált az őt ért kritikákra, és mesélt arról, hogy ezek milyen hatással vannak rá. 

Hallottam már mindent. Hallottam, hogy mi a bajuk az embereknek velem, igyekeztem változtatni rajta, de akkor meg másoknak, más miatt volt bajuk velem. A legapróbb dolgok miatt kritizálták a külsőmet, és amikor fiatal vagy, és folyamatosan ezt hallod, nehéz megvédened magat ettől

– kezdte. 

Elmondása szerint mindenki számára nehéz azt hallani, hogy mások az alakja miatt támadják, legyen szó egy világsztárról, vagy egy hétköznapi emberről, akinek csupán a rokonai tesznek kéretlen megjegyzéseket a megjelenésére. 

Ez kellemetlen és kényelmetlen, mindegy, hogy hol és milyen formában történik. A mai világban megszokott lett, hogy mások megjelenéséről beszélünk, pedig nem kéne annak lennie. Az emberek szeretnek találgatni, hogy mi történik a színfalak mögött, és ez veszélyes dolog. Mindenféle verzióját hallottam már annak, hogy mi baj lehet velem.

Hozzátette, hogy szerencsésnek érzi magát, hiszen olyan emberek veszik körül, akik támogatják őt a nehéz időszakokban, és bár nyomást jelentenek számára az efféle kritikák, mostmár igyekszik kizárni őket az életéből, és helyette az szeretteire, illetve a munkájára fókuszálni.

Szerencsés vagyok, hogy olyan emberek vannak körülöttem, akik mindenben támogatnak, de tudom, mekkora nyomást jelentenek az ilyen kritikák, hiszen 17 éves korom óta jelen vannak az életemben. Mostmár nem veszem fel őket. Egyszerűen nincs többé helyük az életemben.

Nem most először beszélt nyilvánosan a sztár a megjelenésére irányuló kommentekről: tavaly egy TikTok videóban fejtette ki, hogy régen sokkal egészégtelenebbül élt, mint manapság, és emiatt is változott meg a kinézete, illetve a 2025-ös Szigeten is fellépő Charli XCX-szel közös Sympathy is a knife című dalában is énekel erről.