Ezzel lezárult a Halloweenie széria.
Ashnikko rengeteg dala menne el halloween tematikájú szerzeménynek, talán ezért is döntött úgy még 2018-ban, hogy kiad egy kifejezetten halloweeni szerzeményt Halloweenie címmel. Ebből azóta tradíció lett, és egy év kivételével minden évben újabb és újabb halloween himnusszal bombázott minket az előadó. Ennek a korszaknak azonban most vége, ugyanis megérkezett a széria hatodik, és egyben utolsó darabkája, a Halloweenie VI: Possess Me.
Egy olyan dalt szerettem volna írni a Halloweenie szériám hatodik és egyben utolsó felvonásának, ami játékos, örömteli, érzéki, és természetfeletti is egyben. Az álmaimban erre a dalra gyűlnek össze a különböző lények az erdő legsötétebb szegletében, és együtt táncolnak, izzadnak, és testnedvet és ektoplazmát cserélnek
– nyilatkozta az előadó.
Most pedig, hogy teljes a Halloweenie széria, Ashnikko egy csokorba is szedte a dalait egy EP formájában, mely digitális és fizikai formátumban is elérhető.