A Mamma Mia! sztárja elárulta, hogy állnak a 3. rész munkálataival

Lehetséges, hogy Horvátországban forgatják majd a folytatást.

A hatalmas sikernek örvendő ABBA dalokon alapuló musical, a Mamma Mia! producere négy éve árulta el, hogy mindig is trilógiát tervezett készíteni a filmből, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy összejöjjön a harmadik felvonás. Pár hónappal ezelőtt Meryl Streep mesélt arról, hogy valószínűleg ő is visszatérne a folytatásban, annak ellenére, hogy a karaktere, Donna meghalt, most pedig a Tanyát alakító Christine Baranski árulta el, hogy állnak a harmadik rész munkálataival.

A színésznő elmondása szerint a történet már készen van, amit nemrég a producer, Judy Craymer prezentált is neki. A sztár ismét megnyugtatta a rajongókat, hogy nem csupán arról van szó, hogy szeretnék, ha készülne harmadik rész, hanem tényleg készülni is fog.

Nemrég Londonban voltam a filmek producerével, Judy Craymerrel, és beavatott a történetbe, illetve abba, hogy hogyan tervezi kivitelezni. Egyelőre ennyit mondhatok. De nem arról van szó, hogy pusztán szeretnénk, ha összejönne a dolog. Judy mindig összehozza a dolgokat. Neki köszönhetően készült el a második rész is, ami elsöprő sikert aratott. Biztos vagyok benne, hogy a harmadik részhez is mindenkit újra összehoz

– nyilatkozta a The Hollywood Reporternek.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a felvételek mikor veszik kezdetüket, azonban Christine kikotyogta, hogy a lehetséges forgatási helyszínek között szerepel a szomszédos Horvátország is.

Remélhetőleg hamarosan mindannyian egy csodálatos görög vagy horvát szigeten leszünk, és remekül érezzük majd magunkat.

A filmbéli Tanya arról is megosztotta a gondolatait, hogy mi lehet a Mamma Mia! sikerének a titka, aminek köszönhetően generációk imádják az alkotást.

A Mamma Mia! egy olyan film, ami boldoggá teszi az embereket. Az embereket az öröm és a vidámság mozgatja meg, nem pedig a komorság és a szomorúság, a film pedig világszerte millióknak dobta fel a kedvét. Egy kicsit bugyuta, egy kicsit camp, de ez hozzátartozik a vonzerejéhez. Amikor Európában vagyok, el sem hiszem, hogy mennyien szeretnének közös képet Tanyával!

Az első rész 2008-ban került a mozikba, a másodikra pedig nem kevesebb, mint egy évtizedet kell várnunk. Reméljük, a harmadik felvonásnak is hamarosan kezdetét veszi a forgatása.