Hónapokkal tolták el a munkálatokat.
Idén jelent meg A Bridgerton család várva várt harmadik évada, mely egyben a sorozat történetében az eddigi legsikeresebb is volt. Jó hír a rajongók számára, hogy már biztosan érkezik a negyedik felvonás – a kérdés csak az, hogy mikor. Azt már korábban megtudhattuk, hogy nem kapjuk meg egyhamar az új részeket, most pedig még távolabb kerültek, ugyanis hónapokkal eltolták a munkálatok kezdetét.
A What’s on Netflix információi szerint a forgatás eredetileg idén nyár elején indult volna, és még év vége előtt be tervezték fejezni, azonban a tervek időközben változtak. Jelen állás szerint csak jópár hónap múlva, idén szeptember közepén kezdenek el újra forogni a kamerák, és egészen jövő áprilisig tartanak majd a felvételek.
A széria népszerűségéből kiindulva az szinte biztos, hogy a Netflix hivatalosan is be fogja jelenteni a munkálatok kezdetét, amikor a szereplőgárda végre újra összeül, és arra is számíthatunk, hogy hamarosan megerősítik a forgatás menetrendjét.
A fanoknak nem okozhat nagy meglepetést a hír, miszerint még egy jó ideig nem nézhetjük a folytatást, hiszen az egyik készítője, Jess Brownell hetekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy még legalább két évet kell várni rá.
Próbálunk gyorsan haladni, de a forgatás általában nyolc hónapot vesz igénybe, aztán meg kell vágni a részeket, és szinkronizálni is kell őket egy csomó nyelvre. A forgatókönyv megírása is rengeteg ideig tart, szóval minimum két év még, mire jön az új évad. Igyekszünk vele, de erre lehet számítani
– árulta el.
Arról egyelőre nincs hír, hogy Colin (Luke Newton) és Penelope (Nicola Coughlan) románca után melyik szereplők kerülnek az előtérbe az új epizódokban, azonban Jess annyit elmondott, hogy a negyedik évad forgatókönyve az egyik kedvence, amin valaha is dolgozott, így minden bizonnyal megéri majd a várakozást.