Íme az I’m The Drama!
Bebe Rexha az idei nyarat a bulizásnak szenteli, és ezt az életérzést az új zenéjével is átadja. Az előző albuma disco slágerei után az EDM felé vette az irányt, és néhány hét leforgása alatt már a második partihimnusszal örvendezteti meg a rajongóit. A május közepén megjelent Chase It (Mmm Da Da Da) után megérkezett a legújabb kislemeze, mely az I’m The Drama címet kapta, és még az elődjénél is nagyobbat szól, így biztosak lehetünk benne, hogy a Sziget nagyszínpadán is óriásit fog robbanni.
A szerzeményhez készült fotósorozathoz és borítójához a sztár új külsőt is villantott, és a hosszú, szőke haját rövid, fekete frizurára cserélte. A fekete-fehér képekkel egyébként a karrierje kezdeti időszakát idézi vissza: a 10 évvel ezelőtti, legelső szóló kislemeze, a 2014-es I Can’t Stop Drinking About You borítója szintén fekete-fehér volt, és ugyancsak fekete hajjal láthattuk rajta Bebe-t.
Az előadó idén áprilisban a világ egyik leghíresebb fesztiválja, a Coachella színpadán mutatta be először a frissen megjelent I’m The Drama-t, a dal pedig hamar a fanok egyik kedvencévé vált, és azóta kérik kedvencüktől, hogy adja ki, amit most végre meg is tett.
Bebe-t idén végre a magyar közönség is elcsípheti élőben, méghozzá augusztus 10-én, a Szigeten – a jegyinfókért katt ide!
Az énekesnő legutóbbi lemeze, a Bebe tavaly áprilisban került a boltok polcaira és a streaming platformokra, és olyan slágerek kaptak rajta helyet, mint az I’m Good (Blue), a Call On Me, vagy éppen a Heart Wants What It Wants. Nemrég úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem tervezgeti nagyon a negyedik korongját, egyszerűen csak szeretne kiadni pár pörgős, nyári dalt, és ha valamelyiket felkapják, akkor aköré építi majd az albumát.