A harmadik A Bridgerton család eddigi legsikeresebb évada

Majdnem kétszer annyian voltak rá kíváncsiak az első pár napban, mint a második évadra.

Napokkal ezelőtt startolt el A Bridgerton család várva várt harmadik évada a Netflixen. Első körben csak a folytatás fele, az első négy rész vált elérhetővé, a második négy pedig júniusban érkezik, azonban már ez is elég volt ahhoz, hogy a nézettséget tekintve a sorozat legsikeresebb évadává váljon. A megjelenést követő hétvégén a széria újabb felvonása nem kevesebb, mint 45,1 millió lejátszást generált, amivel igencsak túlszárnyalta a második évadot.

A 2022-es, Anthony (Jonathan Bailey) és Kate (Simone Ashley) szerelmét bemutató részek 22,7 milliós megtekintést tudhattak magukénak a nyitó hétvégén, ami csak kicsit több, mint a fele a harmadik évadénak. Az első évad premier utáni nézettségéről pontos adatok nem kerültek nyilvánosságra, de annyit tudunk, hogy magasabb volt, mint a másodiknak.

A Bridgerton család harmadik évada jelenleg 92 ország top 10-es listáján szerepel, ebből 78 országban az első helyen. Az előző két évad nézettségét is megdobták az új részek: világszerte az első a negyedik, a második pedig a nyolcadik helyet foglalja el a globális top 10-ben.

Az legújabb felvonás Colin (Luke Newton) és Penelope (Nicola Coughlan) románcát meséli el. Penelope elhatározza, hogy itt az ideje férjet találni magának, amiben Colin lesz a segítségére, és leckéket ad neki, hogy elérje a célját. A leckék azonban egy kicsit túl jól kezdenek működni, és mindkettejüknek be kell látnia, hogy nem csupán barátként tekintenek a másikra, amit a negyedik rész végén meg is tesznek. Persze nem tart túl sokáig a felhőtlen boldogságuk, ugyanis még sok akadály kell leküzdeniük, mire tényleg együtt lehetnek.

A harmadik évad második fele június 13-tól lesz elérhető a Netflixen.