Ennyibe fognak kerülni a jegyek a 5 Seconds of Summer budapesti koncertjére

A jegyelővétel 2 nap múlva indul.

A rajongók legnagyobb örömére idén október 10-én visszatér hazánkba a 5 Seconds of Summer, ami nem is olyan meglepő, hiszen a tavalyi, Budapest Parkos koncertjükön azt mondták, ez a legszebb hely, ahol valaha is felléptek. Idén azonban nem a Parkban láthatja a bandát a magyar közönség, hanem a Papp László Sportarénában, ahol teltház esetén nagyjából 10 ezer ember előtt fognak színpadra lépni.

A fanok a jegyelővétel során már akár 2 nap múlva be tudják biztosítani a helyüket a The 5 Seconds of Summer Show nevű turné budapesti állomására, most pedig az is kiderült, mennyibe fognak kerülni a jegyek.

A legdrágább jegy a kiemelt álló lesz, ami közveltenül a színpad előtti állórészre szól, ezt 28.500 forintért tudjuk majd beszerezni. A sima állójegy 17.500 forintba kerül. Az ülőjegyek három kategóriára vannak osztva: a legdrágább közülük, ami a színpadhoz legközelebbi szektorokba szól, 23.500 forint lesz, az egyel olcsóbb 19.500, a legolcsóbb jeggyel pedig 15.500 forintért élvezhetjük a show-t az aréna hátsó szektoraiból.

A nyilvános jegyárusítás április 14-én, délelőtt 10 órakor indul, azonban a rajongók már 2 nappal korábban, április 12-től is be tudják szerezni a jegyeiket a Live Nation elővétel keretein belül. Ehhez csupán regisztrálni kell a Live Nation holnapján, amit ide kattintva meg is tehetsz.

Az ausztrál banda a The 5 Seconds of Summer Show-val 2023-ban az egész világot körbejárja. A turné júliusban indul Latin-Amerikában, majd az USA-ban folytatódik, szeptember végén pedig Európa felé veszik vele az irányt. A koncertsorozat október 12-én, 2 nappal a magyar koncert után ér véget Prágában.