Márciusban startol el a hetedik évad.
Idén érkezik a Riverdale hetedik évada, mely egyben az utolsó is lesz, és hat év után véget ér az ikonikus sorozat. Az amerikai CW csatornán március 29-én kerül adásba az első rész, így, ahogy már megszokhattuk, hazánkban a következő nap, március 30-án kerül fel a Netflixre, most pedig az első képek után az első előzetest is megkaptuk a széria lezáró epizódjaihoz.
Amint az már korábban tudni lehetett, a hetedik évad az 1950-es évekbe, egészen pontosan 1955-be repít minket vissza. A csaknem 2 perces videóban Jughead (Cole Sprouse) próbálja meggyőzni a mit sem sejtő barátait, hogy a jövőből kerültek oda, ám a többiek nem igazán hisznek neki – hamarosan azonban baljós dolgok kezdenek történni a csapattal. Mindeközben új kapcsolatok szövődnek: Archie (KJ Apa) például Cheryl-t (Madelaine Petsch) tervezi feleségül venni, Betty (Lili Reinhart) pedig Kevin (Casey Cott) szívébe szeretné magát belopni.
Íme a hetedik évad hivatalos leírása: a Riverdale hetedik évada oda kalauzol el minket, ahová eddig egyetlen Riverdale évad sem merészkedett – az 1950-es évekbe! Ott folytatódik a történet, ahol a hatodik évadban véget ért: Jughead Jones hirtelen az ’50-es években találja magát. Fogalma sincs, hogy hogyan került oda, ahogy arról sem, hogyan juthatna vissza a jelenbe. A barátai nem jelentenek segítséget számára, ugyanis ők úgy tűnik, a mindennapi életüket élik, és fogalmuk sincs arról, hogy valaha is lettek volna máshol az ’50-es éveken kívül.
Archie Andrewsegy klasszikus, ízig-vérig amerikai tinédzser a felnőtté válás határán, kissé bajkeverő, és fontos leckéket tanul az életről. Betty Cooper egy tipikus szomszéd lány, aki kezd mindent megkérdőjelezni a tökéletes életével kapcsolatban, köztük az anyja, Alice (Madchen Amick) kontrolálló viselkedését is. Veronica Lodge (Camila Mendes) egy feltörekvő hollywoodi sztárocska, aki rejtélyes körülmények között költözött Riverdale-be. Cheryl Blossom a méhkirálynő, akinek vág az esze, mint a penge, és van egy titkos vágya. Toni Topaz (Vanessa Morgan) egy aktivista, aki a nemrég integrált Riverdale High gimi fekete tanulóiért harcol. Kevin Keller egy régimódi énekes, aki a szexualitásával küzd. Reggie Mantle (Chales Melton) egy vidékről érkezett baseball sztár, és végül, de nem utolsó sorban Fangs Fogarty (Drew Ray Tanner) egy „greaser”, aki arra született, hogy Elvis-hez hasonló sztár legyen.
Jugheadet meglátogatja Riverdale őrangyala, Tabitha Tate (Erinn Westbrook), és tőle tudja meg a kozmikus igazságot a helyzetükről. Vajon Jughead és barátai megtalálják a módját, hogy visszatérjenek a jelenbe? Vagy kedvenc karaktereink örökké az 1950-es években ragadnak? És ha igen… olyan rossz lenne az?
Mint ahogy már fentebb íruk, az utolsó évad első része hazánkban március 30-tól lesz elérhető a Netflixen, a sorozat befejező epizódját pedig itthon augusztus 24-től nézhetjük.