Szívesen dolgozna együtt Selena Gomez és Dua Lipa

A kollab, amire szükségünk van.

Jelenleg Dua Lipa és Selena Gomez is dolgoznak új albumaikon, ezek után pedig reméljük, hogy tényleg közösen is összehoznak valamit. Mindkét sztár részt vett ugyanis a Variety éves Hitmakers eseményén, ahol mindketten válaszoltak arra a kérdésre, hogy szívesen dolgoznának-e együtt, és legnagyobb örömünkre mindketten igennel válaszoltak.

Szeretem Selenát, úgyhogy természetesen igen. Ha úgy alakul, persze

– nyilakozta Dua.

Mikor Selena meghallotta, hogy Dua és a rajongóik benne lennének egy Selipa közreműködésben, annyit felelt rá:

Hol van Dua? Mert én is. Egy igazán üdítő színfolt volt, mikor betört a zeneiparba, és újra divatba hozta a dance zenét, jó értelemben. Úgy gondolom, nagyon erőteljes előadó, és emellett gyönyörű is.

A két sztár a későbbiekben beszélgetett az eseményen, melyen egyébként mindketten díjat is kaptak, és pár közös kép is készült róluk:

Duának nemrég ért véget a három évig tartó Future Nostalgia korszaka, de egy percet sem tervez pihenni, és azonnal belevetette magát a harmadik lemeze munkálataiba. Elmondása szerint ismét egy pörgős albumra számíthatunk tőle, ami még az elődjénél is tematikusabb lesz, és már a címe is megvan.

Selena szintén dolgozik a 2020-as Rare folytatásán, ezúttal pedig ő is dance zenét készít.

Jelenleg nagyon boldog vagyok, és ti is boldogok lesztek, amikor meghalljátok az új zenémet. Dance zene lesz, és azt szeretném, ha mindenki jól érezné magát, amikor hallhatja, ha erőteljes és erőt adó lenne, és boldog

– árulta el.

Megosztás:

Kövess Instagramon!
A követéssel egyben támogatod munkánkat, valamint nem maradsz le exkluzív tartalmainkról sem!