Mától nézhető az Egyikünk hazudik 2. évada a Netflixen

Már itthon is elérhetően az új részek.

Az Egyesült Államokban már október 20-án elérhetővé vált a Peacock streaming platformon az Egyikünk hazudik második évada, hazánkban pedig ma, vagyis november 16-án kerültek fel az új részek a Netflixre. A sikersorozat folytatása az első évadhoz hasonlóan összesen 8 epizódból áll, és izgalmakban ezúttal sem lesz hiány.

A történet a következő: Jake (Barrett Carnahan) halála után az öt főhősünk, Addy (Annalisa Cochrane), Cooper (Chibuikem Uche), Bronwyn (Marianly Tejada), Nate (Cooper van Grootel), és Janae (Jessica McLeod) mindannyian rejtélyes, “Simon mondja” kezdetű üzeneteket kapnak valakitől, aki tudja a titkukat. A csapatnak ki kell derítenie, ki zsarolja őket, de addig is azt kell tenniük, amit mondanak nekik, és részt kell venniük a beteges, veszélyes játékban – hacsak nem akarják, hogy mindenki megtudja, mit tettek. De vajon meddig mennének el azért, hogy megőrizzék a titkukat?

Az első évadban öt középsulis diák elzárást kap, azonban csak négyen kerülnek ki élve belőle. Mindannyian gyanúsítottak lesznek Simon (Mark McKenna) halálának ügyében, ám néhány csavar után a záró epizódban rájönnek, hogy a valódi gyilkos nem más, mint Addy pasija és Simon egykori barátja, Jake. Az erdőben kérik számon a srácot egy buli után, az összetűzés közben pedig egy fegyver is elsül, és Jake meghal.

Két héttel később a rendőrség arról számol be, hogy a diák elmenekült otthonról, azonban egyvalaki tudja az igazságot – innen vesszük most fel a fonalat.

A teljes első és második évad már elérhető a Netflixen.