Teltházas lett a fesztivál visszatérő napja.
Berobbantotta a bulit Dua Lipa a Sziget Fesztivál 2022-es, visszatérő etapjának első napján. Egyből egy teltházzal kezdődött az 5 napos végtelen parti-sorozat, ahol így 95 ezer ember gyűlt össze a nagyszínpad előtt – ez pedig kisebb tömegnyomort alakított ki.
Szinte hihetetlen, de tegnap egész álló nap a Sziget Fesztivál visszatéréséről sztoriztunk mi is közösségi média oldalainkon, így aki nem lehetett ott a koncerteken, azok is kaptak egy kis ízelítőt, akik esetleg nem lehettek ott a koncerteken. Mint, ahogy azt a Balaton Soundnál is, a Szigeten is körülnéztünk, milyen árakkal találkozunk, illetve a fesztivál hangulatát is megpróbáljuk átadni a következő pár sorban.
Annyi biztos, hogy az árak hazai pénztárcával az egekben vannak, míg a külföldi látogatóknak aprópénz. Hogy pontosak lehessünk, lássunk néhány példát: 990 forintért lehet beszerezni egy fél literes kólát, 890-ért egy üveg vizet, a koktélok 3-4 ezer forintnál kezdődnek, és az étkezést is csak a kitelepült Aldiban lehet megoldani 4-6 ezer forintnál olcsóbban és az sem a laktató kategória.
Mindenesetre, ha ezt nem is nevezzük kellemesnek, akkor inkább beszéljünk arról, amiben a legerősebb a Sziget: azok pedig a koncertek és a szupersztárok, akiket felvonultat. Ilyen például a nagyszínpadot nyitó Remi Wolf, a Milky Chance, Masked Wolf vagy az est legnagyobb durranása, akire a legtöbben kíváncsiak voltak, Dua Lipa. Az énekesnő pedig pont azt hozta, amire számítottunk és be is számoltunk – egy az egyben elhozta Magyarországra is a Future Nostalgia Tourt teljes valójában. Az egyetlen változtatás a Levitating c. sláger alatt volt, ahol természetesen nem tudta magával hozni lebegő ketrecét, így ahhoz a dalhoz óriási, a lemez aestheticjéhez passzoló lila holdlabdákat engedtek szabadjára a közönségben, amiért természetesen mindenki megőrült.
Óriásit szólt a nyitó Physical, slágert-slágert egymásra halmozva jöttek olyan dalok, mint a New Rules, Break My Heart, Be The One, Cold Heart, One Kiss, Hallucinate vagy az örökzöld Don’t Start Now. Lipa egyébként egy igazi szupersztárként lépett a nagyszínpadra, mindössze pár perc késéssel, az eredetileg meghirdetett időponthoz képest, amit egy ekkora produkciónál észre sem lehet venni. Sokat kommunikált a tömeggel, akik itták minden szavát és nem féltek tapsviharral jutalmazni őt, illetve a közös éneklést sem hagyhatták ki, amit egyébként 2018-as, élete egyik első headline showjánál már ellőtt – erre pedig büszkén emlékezett vissza a dal előtt.
Annyi biztos, hogy kevés előadó csinál ekkora showt, és az is biztos, hogy nehezen fogja bárki is felülmúlni a hangulatot és ezt a koncertet, magasra tette a mércét már az első nap az énekesnő. Lássuk, hogy a héten például Justin Biebernek vagy Calvin Harrisnek sikerül-e megugrania ezt a szintet, illetve előttük Holly Humberstone, Anne-Marie vagy Sigrid mit villant.
képek via: Twitter / dlipahungary