Hivatalos: Lady Gaga alakítja majd Harley Quinn-t a Joker második részében

A film 2024-ben érkezik.

Mint ahogy már mi is beszámoltunk róla, érkezik a nagysikerű, 2019-es Joker című film folytatása, melyben mostmár biztosan Lady Gaga alakítja majd Harley Quinn szerepét. Maga az énekesnő jelentette be a hírt a közösségi oldalain egy rövid kis videóval, melyben a Cheek to Cheek című klasszikus csendül fel, amit ő maga is feldolgozott a 2014-es jazz albumán.

A leírásában az alkotás címe mellett a megjelenési dátumról is lerántotta a leplet:

A film 2024. október 4-én kerül majd a mozikba, és musical lesz, így tulajdonképpen ezáltal új zenét is kapunk Gagától, az énekesnő mellett pedig Joaquin Phoenix-szet láthatjuk majd a vásznon Jokerként.

Részleteket egyelőre nem tudni a karakteréről, csupán azt, hogy egy másik DC univerzum Harley Quinn-je lesz, mint Margot Robbie-é, akit legutóbb a 2021-es Öngyilkos osztagban láthattunk ebben a szerepben. A rendezői székbe Todd Phillips ül, és ő is írta a forgatókönyvet Scott Silver segítségével. 

Megosztás: