A banda a közelgő turnéját is törölte.
Rossz hír érkezett a Why Don’t We rajongói számára. A fanok ugyanis egy turnét vártak, ami július végén indult volna, de helyette azt a bejelentést kapták, hogy a koncertsorozat törlésre kerül, és szünetre vonul a banda. A sajnálatos fordulatot csak még szomorúbbá teszi, hogy a srácok nem maguktól döntöttek így.
Már régóta perben állnak a produkciós céggel, amivel a karrierjük kezdetén leszerződtek, tavaly szeptemberben pedig arról is őszintén beszéltek, hogyan bántalmazta őket egy menedzserük a cégtől. Most Signature Entertainment Partners ellehetetlenítette a banda számára, hogy színpadra álljanak.
Előre nem látható körülmények miatt, amiket a jelenleg is zajló jogi küzdelmünk okozott, hogy különválhassunk a produkciós cégtől, amivel a Why Don’t We utazásunk elején szerződtünk le, sajnálatos módon le kell mondanunk a 2022-es Good Times Only turnénkat. A jegyek árát automatikusan visszakapjátok onnan, ahol vettétek őket. A karrierünk során nem szeretnénk mást, csak jó zenét csinálni, és fellépni előttetek, csodás emberek előtt. Ennek fényében a Why Don’t We hivatalosan szünetre vonul. A szeretetetek és a támogatások a mindent jelentik mind az ötünknek. Szeretünk titeket
– írták közleményükben.
A rajongók számára aggasztó, hogy arra nem tértek ki, mennyi ideig tart majd a szünet. A banda egyébként éppen egy album megjelenése előtt állt: május végén jelent meg a legújabb kislemezük, a How Do You Love Somebody, előtte pedig már három dalt is kiadtak róla.
Reméljük, mielőbb megoldódik a jogi harcuk a produkciós céggel, és újult erővel térhetnek vissza a srácok.