3 év után újra pop-punk lemezzel tér vissza Avril Lavigne

És hamarosan kezdetét veszi az európai turnéja is!

Avril Lavigne visszatért és erősebb, mint valaha – új lemeze a Love Sux február 25-én, vagyis bő egy hónap múlva érkezik, mely a Head Above Water-t követi a sorban, ami teljesen más oldalát mutatta be a pop-punk hercegnőnek.

De, szerencsére megmutatta, hogy ott rejtőzik még benne az a vadócság is, amiért megkedvelte a világ még a 2000-es években. Ha már csak új korongjának borítójára pillantunk, láthatjuk, hogy a piros-fekete kontraszt igazán erős, az első kislemezes dala róla, a Bite Me pedig egyenesen eszméletlen. Ezt koronázza meg a ma megjelent I Love It When You Hate Me, melyen blackbear is hallható.

Mellette egyébként olyan előadók jelennek meg az albumon, mint Machine Gun Kelly és a blink-182 Mark Hoppus-a. Nagyon reméljük, hogy közös dalát YUNGBLUD-dal a bővített kiadásra tartogatják.

Igazi gitárt és dobokat használtunk a dalok felvétele során és egyáltalán nem fogtuk magunkat vissza, végre azt tudtuk csinálni, amit én akartam és extrém jó érzés volt ilyen hosszú idő után

– nyilatkozta az érkező korongról.

Az énekesnő egyébként a napokban a Harper’s Bazaar vietnámi újságjával készített interjút, illetve egy menő fotósorozatot is villantottak Avrilről. Annyi biztos, hogy 20 év után is pont ugyanolyan dögös, na meg persze figyel arra, hogy autentikus legyen – erre szólít fel másokat is.

Légy önmagad és ne kérj érte bocsánatot. A világ és az internet igazán kemény tud lenni, de amíg te önmagad vagy, nem igazán tudsz arra figyelni, hogy mások mit mondanak rólad.

De mesélt nekik a Love Sux előtti korongjáról is, melyről ezeken az információkon kívül semmit sem tudni. Most elárulta, hogy klasszikus rock zene által lett meginspirálódva, de a szíve a pop-punk felé hajlott és így született meg a mostani szerzeménye.

Mielőtt elkezdtük volna ezt a lemezt, egy inkább klasszikus rock inspirálta korongon dolgoztam, mert akkor ezt éreztem helyesnek. De végül azon kaptam magam, hogy egy teljesen új anyagot rakok össze és itt éreztem, hogy megütöttem a főnyereményt.

A TikTok legjobb része, hogy egyik pillanatról a másikra lesz viral az ember és király volt látni, ahogy az emberek arról beszéltek, mennyire szeretik a Sk8er Boi-t és, hogy mennyit jelent nekik, és az is király volt, hogy hányan találtak rá csak most.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Lavigne élete egyik legnagyobb slágeréhez, a Sk8er Boi-hoz filmet készít, illetve ez volt az a dal is, ami a MUSICDAILY-vel is interjúzó Ashnikko-t is meginspirálta debütáló mixtapeje elkészítése közben.