2002-es dalához készít filmet Avril Lavigne

A dal 20. évfordulójára készül az alkotás.

Avril Lavigne pont úgy tért vissza Bite Me c. dalával, mint amit mindenki várt tőle: fejest ugrott a pop-punk jelenlegi hódításába és megmutatta, mi is az, amiben a legjobb.

2022-ben lesz 20 éves az énekesnő Sk8er Boi című slágere, ezt pedig egy igazán nagyszabású projekttel tervezi megünnepelni. Az igazán részletes dalszöveg nem sok gondolatot hagy maga után szabadon, de mégis ezért szerettek bele az emberek anno, most úgy tűnik, reneszánszát éli majd meg a dal jövőre.

Nagyon sokan még a mai napig azt kérik, hogy ezt a dalt adjam elő, amikor fellépek a TV-ben, valahogy mindig előkerül

– mondta az énekesnő a She Is The Voice c. podcastban.

Majd folytatta egy váratlan bejelentéssel.

Igazából, ebből a dalból egy film lesz. Új szintre emelem ezt az egészet.

És, hogy miről fog szólni a film? Természetesen erről is csepegtetett pár információt Lavigne, de elmondta, hogy szinte egy az egyben a dalszöveg inspirálta a történetet.

Középsuliban megvannak ezek a kis társaságok, klikkek… A deszkás srác szerelmes az elitebb lányba, aki túl népszerű hozzá. Évekkel később a lány egyedül neveli a gyermekét és azt kívánja, bárcsak a szívét követte volna, nem a közösség elvárásait teljesítette volna.

Egyébként még 2003-ban voltak törekvések, hogy egy egészestés film készüljön a dalból, sőt a Paramount Pictures meg is kereste David Zabelt, hogy írja meg a forgatókönyvet hozzá, de végül az egész projekt a kukában landolt.

Arról egyelőre nincs hír, hogy Avril maga vállal-e főszerepet, vagy, hogy kiket láthatunk a készülő alkotásban.